Dr. Kovács Gréta Tünde

2023.01.21. 15:28

A találkozások jelentik a közösségépítés alapjait a Fidelitas vármegyei elnökének

A nemrég tartott tisztújításon ismét a füzesgyarmati dr. Kovács Gréta Tündét választották a Fidelitas Békés vármegyei elnökének, akinek munkáját Frankó-Zahorán Kitti és Serfecz Dávid alelnökök segítik. Az elnök hírportálunknak adott interjújában hangsúlyozta: a találkozások jelentik a valódi közösségépítés alapjait.

Licska Balázs

Ismét dr. Kovács Gréta Tündét választották meg a Fidelitas Békés vármegyei elnökévé

– Milyennek értékeli az elmúlt időszakot?
– Egészen mozgalmas és eredménydús év van mögöttünk, hiszen bővíteni tudtuk vármegyei szervezetünket: új helyi szervezetet hoztunk létre, sőt újraindítottuk egy csoportot. Részt vettünk az országgyűlési választási kampányban, majd elsöprő győzelmet arattunk. Számos csapatépítő programot, közéleti beszélgetést tudhatunk magunk mögött. Az előző évet is jótékonysági programmal kezdtünk, amit idén is folytattunk. Nemrég zárult le az Angyalszárny akciónk, amelynek keretében a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal közösen pénzbeli adományt gyűjtöttünk a rászoruló magyar családoknak. A legfőbb célom, hogy a társadalmi szerepvállalás mellett közösséget építsek a csapatommal. Ez folyamatos munkát igényel, de szerencsére ötletekből sincs hiány.

– A következő időszakra milyen célokat fogalmaztak meg?
– Fontos, hogy a megpróbáltatások idején is megszólítsuk azokat a fiatalokat, akiket érdekel a közélet, ezért a következő időszakban csapatépítő programokat szervezünk. A Békés vármegyei tisztújítás után el is kezdtünk azon gondolkozni, hogy érdekes és egyben hagyományőrző programot rakjunk össze a tagjainknak és a közösségünk iránt érdeklődőknek egyaránt. Aktuális eseményeinkről a közösségi oldalainkon fogunk tájékoztatást adni. Véleményem szerint a személyes találkozások jelentik a valódi közösségépítés alapjait, viszont emellett jelen kell lennünk a közösségi médiában is. Így figyelmet fordítunk az online tartalmakra, hogy minél több fiatalhoz eljussanak az üzeneteink.

– Hogyan lehet megszólítani a fiatalokat?
– A Fidelitas értékeket közvetít, és ezáltal egy közösséget fog össze. A hazaszeretet, a szolidaritás és a társadalmi felelősségvállalás, azt gondolom, hogy mind olyan hívószavak, amelyek a közösségünket leginkább jellemzik.

– Milyen témák, kérdések foglalkoztatják leginkább a fiatalokat?
– Mindennapokat érintő témák, meg persze az is a lényeges kérdések közé tartozik, hogy mit várhatunk a jövőtől. Szerintem hatással van a fiatalok jövőjére, hogy hogyan kezdhetik el az életüket. Óriási segítség, hogy a 25 év alattiaknak nem kell személyi jövedelemadót fizetniük, ráadásul az idei évtől a 30 év alatti nők is mentességet kapnak, akik gyermeket vállalnak. Ott van még a fiataloknak biztosított ingyenes KRESZ-vizsga, a nyelvvizsga-támogatás, a kedvező diákhitelek. Illetve az Erasmus-ösztöndíj is, amit a kormány akkor is ki fog fizetni, ha az Európai Bizottság igaztalanul elvenné a támogatást a magyar hallgatóktól.

– Jövőre európai uniós és önkormányzati választások is lesznek. Részt vesznek a kampányban? Mire igyekeznek felhívni a figyelmet?
– Meghatározónak számít az, hogy Magyarországot olyan emberek képviseljék, akik a magyar érdekeket tartják szem előtt. Ahol csak tudunk, részt veszünk a kampányban, hogy segítsük a közösségünk tagjait, mert mi egy összetartó közösség vagyunk.

Egy erős csapattal bármire képesek

– A sok program közül a nyári sárkányhajózást emelném ki – válaszolta dr. Kovács Gréta Tünde arra a kérdésre, hogy számára melyik volt a legemlékezetesebb történés tavaly. – Ebben a sportban különösen fontos, hogy a csapat tagjai ütemre, egyszerre húzzák a lapátokat, hiszen ez az összhang határozza meg igazából a hajó sebességét. Ez a közösségi élmény még inkább tudatosította bennem, hogy egy erős csapattal bármire képesek vagyunk. Kezünkben a lehetősége annak, hogy megvalósítsuk a céljainkat és azt, amiben hiszünk: Magyarországban, az egységben, az értékekben és a jövőben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában