Összefoglaló

2023.01.28. 19:47

A nap legfontosabb hírei egy helyen – 2023. január 28.

A szombat sem telt eseménytelenül Békésben; nézzük mi-minden történt 2023. január 28-én.

beol.hu

Lőtér avatására gyülekeztek szombaton reggel a békéssámsoniak. Az önkormányzat egy használaton kívüli iskolaépületet felújított és annak a tehetséges kis közösségnek adta át, akik már bizonyítottak. Számos országos versenyről tértek haza bajnokként a sámsoni lövészek. A folytatásban nem a sötét és hideg padláson gyakorolnak, hanem kulturált, világos környezetben.

Harmadik alkalommal érdemelt ki Minősített Közművelődési Intézmény Címet a vésztői Sinka István Művelődési Központ, Népfőiskola és Városi Könyvtár. Csősz Ferenc igazgató hangsúlyozta, ez a legjelentősebb szakmai elismerés egy közművelődési intézmény életében, amelyet most négy területen – ismeretterjesztés, kiállítás, művelődő közösség és rendezvény – kaptak meg.

A jelenlegi kilométerenkénti 15 forintról 30 forintra emelkedik a gépjárművel történő munkába járás költségtérítésének adómentes maximuma – hívta fel a figyelmet Herczeg Tamás országgyűlési képviselő.

Már zajlanak Békéscsabán a Jókai színház Naplopó című zöld musicaljének próbái a Balassi Bálint Magyar Művészetek Házában.

Az amerikai védelmi minisztérium kutatásokért felelős részlege (DARPA) és az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) olyan nukleáris meghajtású hajtóművet tesztel, amely segítségével 2027-ben már négy hónap alatt eljuthat egy űrhajó a Mars bolygóra.

Koncertek, filmvetítés, szakmai előadások, táncház – az aprónépeknek és a felnőtteknek is szóló, egész napos, ingyenes népzenei programmal ünnepelik meg január 29-én, vasárnap a Halmos Béla Program létrejöttét és a névadó, Halmos Béla szellemi hagyatékának a továbbélését is a Hagyományok Házában.

Pierre Antonio Panzeri vádalkut kötött a hatóságokkal, valószínűleg hamarosan további neveket is meg fog említeni - írja az Origo.

Nem csoda, hogy az elnök és csapata jobbnak látta eltitkolni a bizalmas iratos ügyet a félidős választásokig, hiszen ha egy ilyen botrány kirobban, akkor nagyon súlyos és komoly vereséget is szenvedhettek volna a demokraták. Ezt támasztja alá az a felmérés is, amely szerint a botrány miatt zuhanórepülésbe kezdett az elnök eddig sem túl erős támogatottsága.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában