Élelmiszersegítség

2022.12.27. 13:24

Tizenkétezer forint összegű tartós élelmiszercsomagot biztosított a tarhosi önkormányzat

Valamennyi tarhosi háztartásba egyenként több mint 12 ezer forint értékű, tartós élelmiszerekből álló csomagot juttatott el a helyi önkormányzat az elmúlt napokban.

P. G.

– Szinte tényleg az utolsó pillanatban, de sikerült kigazdálkodnunk a szükséges összeget, amelynek segítségével összeállítottuk a csomagokat. Ezzel is szerettük volna könnyebbé tenni a tarhosiak karácsonyát, és enyhíteni az energiaválság okozta áremelkedések nehézségeit – nyilatkozta hírportálunknak Kürti Sándor polgármester.

A csomagokban a teljesség igénye nélkül száraztészta, rizs, löncshús, konzervek, mogyorókrém, teafű, keksz és mustár is került, és azokat az önkormányzat munkatársai, illetve önkéntesek még karácsony előtt házhoz is vitték.

Kürti Sándor beszámolt arról, hogy sikeres volt a Mindenki karácsonya elnevezésű rendezvényük, amelyen több százan vettek részt. A gyerekeket szaloncukorral, csokoládéval, teával, gyümölccsel, a felnőtteket emellett forralt borral vendégelték meg, illetve grillfinomságok is várták az érdeklődőket.

Beszédet mondott dr. Kovács József országgyűlési képviselő, aki további együttműködéséről biztosította a települést.  

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában