Békés megye

2022.12.02. 06:35

Pontyosan szép az élet a legtöbb családnál

Bár a tógazdasági haltermelés szempontjából nagyon rossz idei évet tudhat magáénak az ágazat, azt, ígérik, lesz elegendő hal karácsonyra. Ugyanakkor azt javasolják, mielőbb szerezzék be a vásárlók a karácsonyi halat, mert fogyasztásunk közel 40 százaléka erre az időszakra esik, és egyes fajokból, főként szürkeharcsából és süllőből végesek a készletek. A vevőknél továbbra is a ponty a legnépszerűbb.

Nyemcsok László, [email protected]

Kádi Sándor is megerősítette, hogy karácsony előtt fogy legjobban a hal

Fotó: Lehoczky Péter

Kádi Sándor, a békéscsabai Szamos Halbolt és Vendéglő executive séfje, dr. Csoma Antal gyomaendrődi és Kunyi Mónika kengyeli tógazda egyaránt azt emelte ki, hogy a vásárlásnál fő a bizalom, vagyis biztos helyről érdemes halat venni.

– Hiába tartozik a hal a legegészségesebb élelmiszerek közé, jóval kevesebbet eszünk belőle, mint az uniós átlag – mondták. – Az Agrárközgazdasági Intézet adatai szerint tavaly az egy főre jutó halfogyasztás 6,52 kg volt, ami 0,15 kg növekedést jelent 2020-hoz képest. Az Unió átlaga 25 kg. Manapság átlagosan egy felnőtt magyar ember kéthetente egyszer eszik halat, viszont heti kétszer kellene.  A cél, hogy a fogyasztásban minél több legyen a hazai hal.

Dr. Csoma Antal és Kunyi Mónika – aki Jász- Nagykun-Szolnok megyéből nagyon sok halat szállít Békéscsabára – hangsúlyozta, soha nem látott károkat okozott az elhúzódó aszály a halastavakban. Emellett az üzemanyag, a takarmány és az energia ára jelentősen emelkedett. Vízhiánnyal küzdöttek a tógazdaságok, és nem vagy csak magas költségekkel lehetett visszapótolni a vizet. Dr. Csoma Antal elmondta, az oxigénhiány, a víz megváltozott összetétele és a vízimadarak kártétele miatt nagy volt az elhullás. A kormoránok, kócsagok, sirályok, gémek az aszály miatt, vizes élőhelyek híján a halastavakat választották. Kunyi Mónika hozzátette, mindennek ellenére karácsonyig biztosítanak elegendő halat, ha szükséges, inkább a külföldi értékesítést fogják vissza. 

 

A karácsonyi halvásárlásnak megvannak az aranyszabályai. Kádi Sándor hangsúlyozta, a tisztított halnak a szemét kell nézni, ha csillog, akkor friss, ha viszont régebbi, akkor homályos, opálos. A friss halnak fényes a bőre, rugalmas a húsának a tapintása. Az élőhalnál a kopoltyút kell figyelni, hogy vérvörös legyen.

– Azért is fontos, hogy friss legyen a hal, mert a magas víz- és fehérjetartalma miatt könnyen romlik – ecsetelte a séf. – Ugyanakkor, ha lefagyasztjuk, és pár hét múlva vesszük elő, készítjük el, semmilyen károsodás, minőségromlás nem történik.  A fagyasztott halat a felhasználás előtt egy nappal helyezzük át a hűtőszekrénybe, hogy fokozatosan olvadjon ki. Soha ne olvasszuk ki mikróban, és ne siettessük a folyamatot vízbe áztatással, mert értékes fehérjék, ásványi anyagok veszhetnek el. Ha lefagyasztjuk a portékát, úgy csomagoljuk fóliába, hogy levegő ne érje, másként könnyen kiszáradhat.  

Kádi Sándor elmondta, a szálkamentes termékek egyre népszerűbbek, miként a tengeri halak is. A lazac-, kardhal- vagy vöröstonhalfilé – ha időben megrendelik –, egyaránt beszerezhető, és ezek újdonságot, új ízeket jelenthetnek.

Halat a csabai Szamosból!

A békéscsabai Rózsakert Piacon (Szabó Dezső u. 4.) lévő Szamos Vendéglő és Halbolt karácsonyi kínálatában a 40 éve megszokott tradicionális halászlé egyéb halételekhez hasonlóan már megrendelhető az ünnepekre a (30) 99-60-900-as telefonszámon. Élő, tisztított, szeletelt és filézett halakat is kínálnak a Rózsakert udvarán lévő halboltjukban. December 5-étől 24-éig minden nap nyitva lesznek (hirdetés).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában