Békéscsaba

2022.12.17. 12:02

Most annyi biztos, hogy év végéig nyitva tart az Árpád fürdő

Egyelőre annyi biztos, hogy kormányzati támogatással december 31-ig nyitva tart az Árpád fürdő Békéscsabán. Attól függően, hogy a sportért felelős államtitkárságról érkezik-e támogatás vagy arról szóló konkrétum év végéig, a város pénzügyi bizottsága dönthet a további nyitva tartásról is.

L. B.

A további működtetésről támogatás esetén dönthetnek. Archív fotó: Bencsik Ádám

Szarvas Péter polgármester sajtótájékoztatón elmondta, hogy az ígéretek szerint a strand december 31-ig való működtetésére 25,4 millió forintot kap a város. Bár voltak egyeztetések a kormányzattal a további hozzájárulásról is, egyelőre konkrét választ nem kaptak.

Hozzátette: alapesetben 250 úszó és vízilabdás veszi igénybe az uszodát a vendégek mellett az Árpád fürdőben. Amiatt azonban, hogy a fenntartó tankerületi központ döntése miatt bezárt november 1-jével a Belvárosiban és a Lencsési Általános Iskolában lévő medence, további száz gyerek jár át most naponta a strandra. Kiemelte: egyelőre az biztos, hogy az Árpád fürdő december 31-ig tart nyitva, a további működtetésről a pénzügyi bizottság dönthet kormányzati támogatás függvényében.

Opauszki Zoltán tanácsnok, a pénzügyi bizottság elnöke szintén sajtótájékoztatón elmondta: azt érzékelik az egyeztetések és az adatkérések alapján, hogy van szándék a kormány részéről arra, hogy január 1-jétől is nyitva legyen a békéscsabai strand, konkrétum azonban eddig nem érkezett. Amennyiben lesz ilyen, akkor a pénzügyi bizottság ülésezik és dönt a kérdésben.

A városi közgyűlés elé került előterjesztésben egyébként részletezték, hogy mennyibe kerülne jövőre az Árpád fürdő üzemeltetése. Több változatot is szerepelt ebben. Attól függően, hogy milyen időszakokban, illetve csak sportolók vagy vendégek számára is nyitva lenne-e, az összeg 185 és 342 millió forint között változott.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában