Nemzeti park

2022.12.17. 14:10

Luca-napot ünnepeltek a dévaványai túzokvédelmi látogatóközpontban

Nagy sikerrel, több mint negyven vendég részvételével zajlott a napokban a „Madárkarácsony és Luca-napi szokások” elnevezésű, hagyományos, szezonzáró program a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontjában.

Több településről érkeztek résztvevők a programra. Forrás: kmnp.hu

Mint a nemzeti park oldalán írják, a cél ezúttal is a Luca-naphoz és a karácsonyhoz fűződő hagyományok, babonák, népi hiedelmek felelevenítése és a madáretetéssel kapcsolatos ismeretek bővítése volt. A program előadással kezdődött, melynek keretében bemutatták a vendégeknek a korábban elkészített Luca-széket, az előre kicsíráztatott Luca-búzát. Megkóstolhatták a Luca-pogácsákat, melyek közül néhányba pénzérmét rejtettek, ahogyan ezt elődeink is tették. A népi hiedelem szerint, aki a pénzt megtalálta, az gazdagságra, bőségre, szerelemre számíthatott a következő esztendőben.

A program másik részében a madáretetőkkel kapcsolatban tartottak egy bemutató előadást, majd a kézműves foglalkozások következtek. Lehetőség nyílt madáretetők és madárodúk készítésére, a karácsonyra gondolva készítettek (gyöngyfűzéssel) csillag alakú fenyődíszeket, karácsonyi manókat. Kis üvegekbe Luca-búzát vetettek, amely az ünnepekig bizonyára kizöldül majd, így akár a karácsonyi asztalt is díszíthetjük vele. A hagymanaptár és a hagymakalendárium sem maradt ki a programból.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában