Borostyánkő

2022.12.02. 12:47

Húszéves lett az idősotthon Vésztőn

Húsz éve nyitotta meg kapuit Vésztőn a kistérségi fenntartásban működő Borostyánkő idősek otthona, ezt a születésnapot ünnepelték csütörtökön az intézményben. A mintegy harminc bentlakó nyugdíjas számára műsorral készültek, illetve a Monostor étterem révén megvendégelték őket ebéddel és házi jellegű süteményekkel. Az ünnepségen részt vettek az együttműködők, a volt és a jelenlegi munkatársak is.

L. B.

Műsorral is készültek a mintegy harminc bentlakó számára

Forrás: BMH

Karakas Anikó polgármester köszöntő beszédében úgy fogalmazott, hogy rohan az idő, eltelt húsz év, miközben élénken él benne az alapkő-letétel, az építkezés és a nyitásra való készülődés, amelyek a kezdetet jelentették. Hangsúlyozta: két évtized sok idő, sok küzdelmet rejtett magában, de rengeteg tapasztalatot is hozott. Ennyi idő alatt az intézmény nagykorúvá vált.

Mint hozzátette, a sok megszerzett közös élmény hozzájárul ahhoz, hogy egyre jobban lássák el a feladatot és gondoskodjanak azokról, akik egy tisztes, átdolgozott élet után nyugalomra, békére, törődésre vágynak. Köszönetet mondott az intézmény szakembereinek is, akik kitartó munkával megédesítik a város nyugdíjasainak életét.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában