Nemzetiségek, ízek, hagyományok

2022.12.03. 17:29

Gasztrokulturális kalandozásra hívták az érdeklődőket Békéscsabán

Nemzetiségek, ízek, hagyományok – gasztrokulturális kalandozás címmel rendezett a helyi nemzetiségek ételeit és kultúráját a középpontba állító programot szombaton a Csabagyöngye Kulturális Központban a Békéscsaba Város Közösségéért Egyesület.

Papp Gábor, [email protected]

Fotó: Für Henrik

A nemzetiségek kultúrája, hagyományai nagyon sokszínűek és sokrétűek, a szombati program pedig annak három szegmenséből adott ízelítőt az érdeklődők részére – fogalmazott köszöntőjében Herczeg Tamás országgyűlési képviselő. Mint elmondta, az eseményen a látogatók a csorba levestől a pogácsán át a töltött káposztákon keresztül a kolbászokig számtalan finom ételt kóstolhattak meg. Kiemelte, emellett kézműves bemutató és vásár, valamint zenei programok is részei voltak az eseménysorozatnak. Herczeg Tamás kitért arra, hogy a kezdeményezés kapcsolódott a december 18-i nemzetiségek napjához is. Ennek kapcsán kifejtette, Közép-Európában, Magyarországon, Békés megyében és Békéscsabán is számos nemzetiség él, amelyek hagyományait, történetét, értékeit egyaránt tiszteljük.

Herczeg Tamás országgyűlési képviselő
Fotós: Für Henrik

– A szombat délután pedig az ételektől a ritmusokig ebből adott ízelítőt – fogalmazott.

Malatyinszki András, az egyesület elnöke elmondta, az említett december 18-i nemzetiségek napja alkalmából egy olyan programot igyekeztek összeállítani, amelynek keretében a békéscsabai nemzetiségi önkormányzatok bemutathatták értékeiket, gasztronómiájukat és kultúrájukat az érdeklődőknek.

– A város újratelepítése kicsivel több mint háromszáz évvel ezelőtt történt, elsősorban felvidéki szlovákok alakították újjá a települést, a kultúrájuk formálta a város arculatát – fogalmazott. – A nemzetiségek, a szombati eseményen is jelenlévő nemzetiségi önkormányzatok, a szlovák, a roma, román, német, lengyel és ukrán nemzetiségi önkormányzat ma is fontos szerepet töltenek be Békéscsaba életében. Szokásaik folyamatosan beépülnek a mindennapjainkban, ezáltal is válik a város sokszínű településsé.

A közösségi élet erősítéséért dolgoznak

Malatyinszki András kiemelte, a szombati kulturális programokat ének, koncert, néptánc, népzene, dobszó is színesítette. A Békéscsaba Város Közösségéért Egyesületről elmondta, a szervezetet 2018-ban alapították.

– Mint ahogy a nevében is szerepel, elsődleges célunk, hogy erősítsük a közösségi életet Békéscsabán, és dolgozzunk a városban élő emberekért – folytatta a gondolatot. – Szintén fontos elképzelésünk olyan programok életre hívása, amelyek összehozzák az embereket. Kitért arra, hogy a szombati rendezvényt pályázati források segítségével valósították meg.

– Folyamatosan pályázunk, és a terveink között szerepelnek olyan elképzelések is, amelyek túlmutatnak egy-egy programon. Olyan akciókban is gondolkodunk, amelyek a városképben is megjelennek, és erősítik a békéscsabai értékeket – hangsúlyozta.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában