Magyar Falu Program

2022.12.01. 06:35

Felújították a szolgálati lakásokat Kétegyházán

Két, a Magyar Falu Program keretében az elmúlt időszakban megvalósult fejlesztést adtak át szerdán Kétegyházán. Egyrészt közel 20 millió forintból korszerűsítették a Szent Imre utcában a rendőrőrs mögötti szolgálati lakásokat, másrészt 5 millió forintból megoldották a polgármesteri hivatal villámvédelmét.

L. B.

A felújított szolgálati lakásokat dr. Rákócziné Tripon Emese polgármester és Hangyál István műszaki ellenőr adta át

Fotó: Für Henrik

Dr. Rákócziné Tripon Emese polgármester elmondta, tavaly nyertek közel 20 millió forintot arra, hogy a korábban is szolgálati lakásokként szolgáló két épületrészt rendbe tegyék. A korszerűsítésre szükség volt azért, hogy a felmerülő rezsiköltségeket mérsékelhessék, valamint azért is, hogy a közfeladatot ellátó beköltözőknek komfortos körülményeket teremtsenek. Az egyik szolgálati lakást immár birtokba is vette egy rendőr, a másik kulcsait pedig rövidesen átveszi egy fogorvos.

Sorolta, hogy cserélték a külső és belső nyílászárókat, vagyis az ajtókat és az ablakokat; részlegesen a padlóburkolatot; a szanitereket teljes mértékben; rendbe tették a fűtési rendszert; megújították a villamos hálózatot. 

Bár a tavaly kezdődött beruházás műszaki átadása és átvétele hónapokkal ezelőtt megtörtént, szükség volt a vonatkozó engedélyek beszerzésére is ezt követően, hogy beköltözhessenek a lakók – akik kapcsán érdekesség, hogy eddig nem voltak kétegyháziak.

Dr. Rákócziné Tripon Emese

Hozzátette, idén csaknem 5 millió forintot nyertek a polgármesteri hivatal villámvédelmének megoldására is. Ez azért vált szükségessé, mert előfordult, hogy korábbi villámcsapások után berendezések károsodtak, ami a községházán folyó mindennapi munkát akadályozta. A munkálatok az ősz elején indultak és nemrég értek véget, immár biztonságban érezhetik magukat. 

Hangsúlyozta, folyamatosan azon dolgoznak, hogy a település élhetőbb legyen, és többnyire pályázati forrásokból tudnak fejleszteni épületeket, utakat. A célok elérésében sokat segít a helyi képviselő-testület és Herczeg Tamás országgyűlési képviselő. Úgy véli, meg lehet állítani a népességfogyást a faluban, ennek érdekében több intézkedést is bevezettek, például az első lakás megszerzéséhez a vételár 10 százalékáig, legfeljebb 500 ezer forintig támogatást nyújtanak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában