Szociális tüzelő

2022.12.08. 14:39

Elkezdték behordani a tűzifát Zsadányban

Elkezdték a nagygyantéi erdészetről behordani és a futballpályán ledepózni a tűzifát, amelyet majd kiosztanak a kérelmet beadó, illetve a helyi rendeletben foglalt jogosultsági feltételeknek megfelelő, rászoruló családok között – ismertette Dudás Árpád polgármester.

L. B.

Dudás Árpád polgármester ismertette a részleteket /A szerző felvétele/

A szociális tüzelő beszerzésére 6,7 millió forint központi támogatást kaptak, de a behordás és a kiszállítás a település költsége, amely 4,8 millió forintot tesz ki, ezt a szociális keretből fedezik.

Emlékeztetett, csaknem másfél hónap állt a családok rendelkezésére, hogy kérelmet nyújtsanak be. Az igényeket elbírálták, így 38 nyolcvan év feletti számára, illetve 192 olyan családnak biztosítanak szociális tüzelőt, ahol a jövedelem nem éri el a helyi rendeletben foglalt összeget. 

A 478 erdei köbméter lágy lombos tűzifából mindannyian két-két erdei köbmétert kapnak majd, de a leginkább rászoruló famíliák – ahol több gyermeket nevelnek – kapnak további egy-egy erdei köbmétert.

Dudás Árpád polgármester hozzátette, hogy a közfoglalkoztatottak között kevés a férfi, így komoly kihívást jelent majd a tüzelő behordását követően az, hogy ki is szállítsák a családokhoz.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában