Vádemelés

2022.12.26. 21:18

Azért fújt meg egy gázórát a kétegyházi férfi, hogy lophassa otthon a gázt

Megfújt egy gázórát, majd azzal lopta a gázt, illetve részegen, a kerítésen át bemászott egy ház udvarára – ilyen bűncselekmények, lopás és magánlaksértés miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség egy 23 éves kétegyházi férfi ellen. A vádlott büntetésként közérdekű munkára számíthat, valamint az okozott kárt szintén meg kell térítenie.

L. B.

Magánlaksértés miatt is felelnie kell a kétegyházi férfinak.

Forrás: Shutterstock

A férfi kétegyházi házában a szolgáltató a tartozás miatt tavaly tavasszal kikapcsolta a gázt, és leszerelte a fogyasztásmérőt. A férfi ezért úgy döntött, hogy lop magának egyet: tavaly ősszel egy, a helyszínen talált vasdarabbal betört egy lakatlan házba, ahol a magával vitt franciakulccsal leszerelte, majd otthonában szakszerűen felszerelte a gázórát.

Ezt követően házában engedély nélkül vételezte a gázt, egészen tavaly év végéig, amikor intézkedtek vele szemben a rendőrök. A férfi a gázóra ellopásával 13 ezer forint, míg a jogosulatlan földgázvételezéssel 62 ezer forint kárt okozott. Mivel a fogyasztásmérőt lefoglalták tőle a nyomozás során, a kár egy része megtérült – közölték a megyei főügyészségen.

A férfinak emellett magánlaksértésért is felelnie kell. Egy nyári este, éjszaka két társával egy kétegyházi kocsmában szórakoztak, majd ittasan hazafelé indultak. Amikor a Toldi utcában haladtak, a férfi egy hirtelen ötlettől vezérelve – az ott lakók tudta és belegyezése nélkül – a kerítésen át bemászott az egyik ház udvarára. A zajra felébredt az ott lakó nő, azonnal felkapcsolta a világítást, valamint felhúzta az egyik redőnyt is. Amikor a férfi észlelte, hogy a lakók felébredtek, visszamászott az utcára, majd társaival együtt elhagyta a helyszínt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában