Dr. Iványi János

2022.12.09. 18:00

Az egykori főorvosra emlékeztek Gyulán

Dr. Iványi János címzetes egyetemi docens és az I. Belgyógyászati Osztály volt vezetője tiszteletére tartottak emlékülést pénteken a Pándy Kálmán Tagkórházban. A rendezvény előtt felavatták emléktábláját az osztályon.

Vásári Erzsébet, [email protected]

Fotó: Lehoczky Péter

A táblaavatón dr. Pocsay Gábor belgyógyász-endokrinológus szakorvos, az I. Belgyógyászati osztály nyugalmazott osztályvezető főorvosa elmondta, Iványi "tanárúr" neve számtalan dolgot fémjelzett a kórházban, illetve a szakmában. A táblát közösen leplezték le dr. Dudás Mihállyal, a belgyógyászat osztályvezető főorvosával, majd dr. Iványi Béla, az egykori főorvos fia emlékezett vissza édesapjára, illetve a közös kórházi élményeikre.

A megemlékezés a kórház Árvay termében folytatódott, itt dr. habil Márk László PhD, a Tudományos Bizottság elnöke köszöntötte a jelenlévőket.

Elmondta, Iványi János kórházuk egy ikonikus alakja volt. Évtizedekig vezette a belgyógyászatot, amely idő alatt számos kiváló tanítványt nevelt. Ő volt továbbá a Békés megyei diabetológiai gondozás megalapítója, illetve a Magyar Belgyógyász társaság Dél-magyarországi alközpontjának egyik alapszervezője is. Neki köszönhetjük azt, hogy az alközpont 50. jubileumi ülését a gyulai belgyógyászok rendezhették meg.

Márk László kifejtette, neki két dolog tűnt fel Iványi tanárúrral kapcsolatban ismeretségük alatt. Az egyik az, hogy amikor először találkozott egy beteggel, mindig kezet fogott vele, bemutatkozott neki, majd megvizsgálta. A másik pedig, hogy minden délután órákat töltött a könyvtárban, az aktuális irodalmat követve.

A program további részében visszaemlékezések voltak, amelynek keretében Iványi Jánosról szólt Tornóczky János, Iványi Béla, dr. Pocsay Gábor, dr. Kovács József országgyűlési képviselő és Pintér Miklós, a főorvos kortársa, kollégája és barátja. Végül tudományos program következett, a gyulai tanítványok előadásaival, amit dr. Becsei László főigazgató-főorvos gondolatai zártak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában