Konferancia

2022.12.19. 20:12

Állásbörzét, illetve képzéseket is tartottak a Gyulavári Oktatási Központban

Megtartották a „Felnőttképzés az egészséges életmód és a fenntartható környezet területén” – Verba Docent című projekt zárókonferenciáját hétfőn délután Gyulavári Oktatási Központban.

P. G.

Határ menti projekt zárókonferenciáját rendezték a Gyulavári Oktatási Központban

Fotó: Imre György

A több elemből álló projekttel kapcsolatban megtudtuk, az Interreg V-A Románia-Magyarország Program 2014-2020 közötti időszakban támogatta a határmenti román és magyar régiók civil szervezetei és intézményei közti együttműködések létrehozását és megerősítését. A program „Verba Docent” című projektjének fő kedvezményezettje az aradi székhelyű Excelsior Egyesület, illetve hazai konzorciumi partnere a gyulai Körös-Maros Alapítvány. Ez a két szervezet tartotta meg a projekt zárókonferenciáját hétfőn délután az újonnan létrehozott Gyulavári Oktatási Centrumban, amelyen bemutatták a pályázati program összetett és sokrétű eredményeit.

A 2019. március 1. és 2022. december 31. között megvalósuló projekt átfogó célja a foglalkoztatás javítása és a határon átnyúló munkaerő-mobilitás elősegítése elsősorban Arad és Békés megyében. A projekt költségvetésének teljes összege 2 millió 987 ezer 502 euró, melyet az Európai Regionális Fejlesztési Alap 2 millió 539 ezer 377 euró összeggel, valamint a magyar és a román kormány 353 ezer 205 euró összegű nemzeti társfinanszírozásával támogat.

Céljaik elérése érdekében az alapítvány három képzőintézmény közreműködésével tizennégy különböző szakmai, illetve nyelvi képzést, tanfolyamot szervezett, illetve bonyolított le. Négy helyszínen állásbörzét szerveztek több mint 200 magyar és román álláskereső, illetve 25 munkáltató részvételével. 

A projekt keretében emellett a térségben és a szakmájukban való elhelyezkedésük motiválása és elősegítése érdekében 40 főiskolás részére gyakorlatorientált tanulmányutakat valósítottak meg Békés és Csongrád-Csanád megyében. Kistermelők és kézművesek összefogásával létrehozták a „Ex-Crisius - Körösök Körül” regionális brandet, melynek célja, hogy egységes arculatot adva elősegítse a régióban készülő termékek piaci megjelenését, értékesítését.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában