Testületi ülés

2022.11.29. 12:21

Nem emelnek adókat jövőre Csabacsűdön

A november végi képviselő-testületi ülés nyílt részének témáiról és döntéseiről tájékoztatott a napokban Molnár József polgármester. Elmondta, tanácskozásuk, a lejárt idejű határozatok beszámolójával kezdődött, melyek után a csabacsűdi szociális intézmény és konyha idei költségvetésének módosítása volt témájuk.

V. E.

Molnár József

Forrás: BMH

 Az intézménynél szociális ágazati összevont pótlékkal, illetve működési bevétel növekménnyel kell számolniuk, így 83 millió 125 ezer forintról 88 millió 228 ezer forintra változott esetében a büdzsé. A módosítás az önkormányzatnál folytatódott, ahol 12 tételben történtek változások, melyek okán a költségvetés 503 millió 408 ezer forintról 523 millió 228 ezer forintra módosult.

Az ülésen megismerte a testület az idei belső ellenőrzésről készült jelentést, ami tartalmazta a Hársliget Óvoda utóellenőrzését, illetve az önkormányzati költségvetés szabályszerűségének vizsgálatát. Döntöttek továbbá a 2023-as adómértékek megállapításáról, amelynek értelmében nem kívánnak adókat emelni a településen. Meghatározták még a közmeghallgatás időpontját, ami december 8-án, csütörtökön, 17 órakor lesz a hivatalban.

Molnár József arról is tájékoztatta hírportálunkat, hogy sikeresen pályáztak egy lelátó beszerzésére, illetve a fogadóterület kialakítására a sportpályán. Elfogadták továbbá a következő évi képviselő-testületi munkatervet, miszerint 2023-ban 14 ülést tartanak. Döntöttek még a gazdálkodói szennyvízszippantás díjának emeléséről 4000 forint/köbméterre, ami a megnövekedett költségek miatt vált szükségessé. A testület ezentúl jóváhagyta egy vegyestüzelésű kazán beszerzését a könyvtár épületébe, illetve az önkormányzat régebbi, MTZ80-as traktorának értékesítését is, amely friss műszakival rendelkezik.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában