Fejlesztés

2022.11.30. 19:21

Megújul a mezőberényi szennyvíztisztító telep

Jó ütemben halad a mezőberényi szennyvíztisztító telep fejlesztése, várhatóan jövő év elején a beruházás próbaüzeme is elkezdődhet.

P. G.

A beruházás összesen 3,415 milliárd forintból valósul meg

Fotó: Mertz Judit

Mint az NFP, a Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft. közleményéből megtudtuk, a Széchenyi 2020 program keretében a mezőberényi önkormányzat 3,074 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a helyi szennyvíztisztító telep fejlesztésére. A beruházás célja egy korszerű szennyvíztisztító telep kiépítése 1 400 m3/d hidraulikai és 12 450 LE biológiai tervezett kapacitással, új technológiai rendszer felállítása, valamint a meglévő szennyvízcsatorna-hálózat legelavultabb részeinek rekonstrukciója. A fejlesztés komplex, mely érinti az adott telep épületeinek felújítását, technológiai korszerűsítését, valamint új szennyvíz nyomóvezeték építését is.

A közleményben kiemelték, a fejlesztéssel támogatják az egészséges, tiszta lakókörnyezet kialakítását, az emberi egészség védelmét, a lakosok életminőségének javítását és a környezetterhelés csökkentését. A projekt megvalósításával hozzájárul Magyarország Csatlakozási Szerződésben vállalt kötelezettségének teljesítéséhez a 2000 lakosegyenérték feletti szennyvízelvezetési agglomerációk csatornázási feladatainak, szennyvízkezelésének, korszerű iszapkezelésének és hasznosításának, valamint a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz szennyvíztisztító telepi fogadásának fejlesztésével.

A beruházás részeként új mechanikai előtisztítás valósul meg gépi ráccsal és homokfogóval, új kiegyenlítő medencével, új biológiai fokozat jön létre fázisszétválasztással, felújítják és átalakítják a meglévő biológiai vonalat. Új utószűrő, tisztított szennyvíz tároló és meglévő fertőtlenítő, valamint új tisztított szennyvíz átemelő jön létre. A meglévő szippantott szennyvíz fogadót szintén felújítják, új csurgalékvíz átemelőt hoznak létre. Új technológiai gépház épül, a meglévő kezelő épület felújítják, új raktárt és műhelyt létesítenek, illetve új szennyvíznyomó vezeték építése 1000 méteren. A hálózaton is több rekonstrukciós munka készül el. 

A beruházás összesen 3,415 milliárd forintból valósul meg, amit 89.997%-ban az Európai Unió, a fennmaradó részt pedig a központi költségvetés finanszíroz. A projekt támogatási összegéből a mezőberényi önkormányzat részesül az NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság konzorciumi vezetésével.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában