TOP

2022.11.30. 20:15

Másfél milliárdnyi forrás érkezett, fejlesztések zajlanak Battonyán

Majd másfél milliárd forintnyi TOP-os pályázati forrást hoztunk közösen Battonyára az elmúlt időszakban. További terveinkben szerepel a csapadékvízelvezető rendszer fejlesztése, a művelődési ház felújítása, valamint a városellátó szervezet területének a rendezése, kármentesítése, illetve raktárépítés – számolt be közösségi oldalán Zalai Mihály, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke, aki fogadóórát tartott a városházán. Egyeztetett a polgármesterrel és a képviselő-testület tagjaival a fejlesztésekről is.

Cs. I.

Zalai Mihály Boros Csabával és a testület tagjaival egyeztetett látogatásakor

Fotós: Gubis Mariann

Boros Csaba hírportálunk érdeklődésére elmondta, még az előző ciklusról áthúzódó TOP-os pályázatok közül befejezéséhez közeleg a bölcsődei fejlesztés második üteme, valamint a szintén második ütemű Zöld Város pályázat, ami a sporttelep és a sportcsarnok fejlesztését, korszerűsítését érinti. Ez utóbbi jelenleg 75 százalékos készültségben van. A leromlott városrészek rehabilitációját érintő pályázatuk lezárult.

– A folytatásban újabb 1,5 milliárd forintnyi forrást várunk, ami már biztos, nyertünk 457 millió 976 ezer  530 forintot az élhetőbb települések program keretében, ezzel kívánjuk megoldani a belvízelvezető rendszer korszerűsítését, a művelődési központ felújítását. Egy barnamezős beruházás keretében pedig veszélyes anyagok raktárát szeretnénk megépíteni – beszélt a részletekről a városvezető. Beadtak több pályázatot. Ha nyernek, 150 millió forint értékben belterületi utak felújítását végeznék el, 229 millió 715 ezer forintból a napköziotthonos konyha udvarában egy új főzőkonyha építése valósulna meg, valamint 87,3 millió forint lenne szabadidős fejlesztésére.

Vidékfejlesztési projekt keretén belül az önkormányzat 267 millió 475 ezer forint értékű pályázatot nyert külterületi utak felújítására.

A városvezetés a Száraz-ér mentén turisztikai célú pályázatban is gondolkodik forrás megléte esetén: sétányt és horgász stégeket építenének. Nagyon komoly fejlesztéssel szeretnék az ESZESZ, vagyis Battonya Város Önkormányzat Egészségügyi és Szociális Ellátó Szervezetének a családsegítő épületét felújítani, erre 300 millió forint pályázati forrásra lenne szüksége a városnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában