Gyula

2022.11.24. 13:47

Libamájat pakoltak, tengeri spárgát Luxembourgban vesznek

Csütörtökön reggel hatkor felkészülési helyszínük, a gyulai Zsigmond-konyha elől indultak útnak a Békés Megyei Culinary Team tagjai a luxembourgi szakács- és cukrász-világbajnokságra.

Ny. L.

Elindult a Culinary Team Luxemburgba Fotó: Bencsik Ádám

A rangos eseményt november 26–30. között rendezik meg. Ambrus György olimpiai aranyérmes mesterszakács, a culinary team menedzsere elmondta, elkészült a vébé menetrendje. Ennek alapján november 27-én Szeidler Zsolt, 28-án Ságodi Márk, 29-én Nyári János versenyez egyéniben. A Békés Megyei Culinary Team csapatának versenymunkáit november 30-án pontozza a zsűri. 

– Békés megye értékei, alapanyagai kiemelten szerepelnek az ételekben – hangsúlyozta Ambrus György. – Amit csak tudunk, innen viszünk Luxembourgba, természetesen megfelelően előkészített állapotban. Az alapanyagok között megtalálható a szürkemarha, a mangalica, a Békés megyei erdők vadjainak húsa, a gombák, zöldfűszerek, a kolbász és a libamáj is.

A menedzser kitért arra, a kisbuszokkal pénteken hajnalra tervezik az érkezést, a versenyzők azonban repülővel hamarabb érkeznek meg, hogy előkészítsék, berendezzék a felkészülési konyhát.

– Szerencsére sikerült olyan szállást találnunk Luxembourgban, a verseny helyszínétől kisbusszal 15–20 percre, ahol konyhát is bérelhettünk – emelte ki a csapatvezető. – Több alapanyagot a helyszínen szerzünk be, van egy olyan nagyáruház, mely a verseny idejére felkészül mindabból, amire a csapatoknak szükségük lehet. A mi példáknál maradva, a tengeri spárgát, a bébizöldségek javát és a tenger gyümölcseit innen szerezzük be.         

Ambrus György szólt arról, kollégái nagy munkát fektettek a felkészülésbe a szabadidejükből. Olyan országok versenyzőivel kell felvenniük a versenyt, akik lényegében csak a vébére edzettek az elmúlt évek során.

– Jó hírét szeretnék vinni, kelteni a magyar gasztrovirtusnak a világban, természetesen az aktuális rendekhez is igazodva – magyarázta a menedzser. – Visszafelé a kisbuszokba elférnek az érmek, mert az alapanyagok már nem foglalják a helyet. Reméljük, minél többel térhetünk majd haza.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában