Szakmai nap

2022.11.18. 14:46

Helytörténészeknek szerveztek találkozót Kevermesen

A szakmai napokon a helytörténeti kutatásokat helyezik a középpontba.

Cs. I.

A gyulai zsidó temető adatbázisa témakörben tartott előadást Czégé Petra Gabriella. A szerző felvétele

Az elmúlt években három alkalommal is szerveztek természetvédelmi témájú szakmai napot (Csanádi-háti Természetvédelmi Konferencia néven) a településen a civilek, és látták, szükség van arra, hogy a témákkal foglalkozók időnként találkozhassanak, eszmecserét folytathassanak. Két helyi fiatal néhány éve helytörténeti kutatásba kezdett, közben számos, hasonló érdeklődésű emberrel ismerkedett meg Lunkné Magyar Ágnes és Bozó László.

– Sokat tanultunk tőlük, valószínű, mi is tudtunk olyan információkkal szolgálni, amelyek újdonságként hatottak. Ekkor merült fel a gondolat, szervezzünk Kevermesre szakmai napot, és legyen a helytörténeti kutatásoké a főszerep – árulták el az ötletgazdák az előzményeket.

Az előadók kiválasztásánál arra törekedtek, hogy a megye különböző részeiről érkezzenek. Így a pénteki helytörténész találkozóra Gádorosról, Okányból, Szegedről, Gyuláról és Békéscsabáról is elfogadta az invitálást egy-egy szakember.

Témagazdagság jellemezte a napot: volt szó a temetők, a települések értékeiről, kutatási lehetőségekről, a kunhalmokról is.

A rendezvényt a helyi önkormányzat támogatta, Lantos Zoltán polgármester elismerésének adott hangot a megnyitón. A szervezésben pedig a Békés Megyei Könyvtár is segítséget nyújtott a kevermesieknek, akikhez érkezett dr. Bede Ádám, Muhel Gábor, Veres István, Czégé Petra Gabriella, Juhász Zoltán, Rozgonyi János.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában