Kilenc beruházás

2022.11.25. 15:30

Fejlesztéssorozatot adtak át Dobozon

Kilenc dobozi fejlesztést adtak át a települési Csillag Szolgáltató Házban tartott ünnepségen pénteken délelőtt. A Magyar Falu Program, az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) és a Belügyminisztérium támogatásával, valamint saját forrás felhasználásával összesen több mint 358 millió forintból valósultak meg beruházások a nagyközségben.

Papp Gábor

Dr. Kovács József, Radomszki Lászlóné, Köves Mihály és dr. Gulyás György, a Békés Megyei Kormányhivatal Békéscsabai Járási Hivatalának vezetője adta át a beruházásokat.

Fotó: Lehoczky Péter

A péntek kivételes napnak számított Dobozon, hiszen a település történetében még nem volt arra példa, hogy kilenc megvalósult pályázati fejlesztést egy napon adjunk át – fogalmazott köszöntőjében Köves Mihály. Doboz polgármestere elmondta, a beruházásokra összesen 328 millió forintos támogatást nyertek el, és azokhoz 30 millió forint saját forrást biztosítottak.

A Magyar Falu Programon elnyert 9 millió 998 ezer forintos támogatás segítségével felújították a polgármesteri hivatal udvarának burkolatát mintegy 242 négyzetméteren, illetve bővítették a meglévő napelemrendszert. 

A szintén a Magyar Falu Programban elnyert közel 3 millió forintos támogatás és nagyjából megegyező önerő segítségével a Kastélyparkban biztonságos, változatos játékokkal felszerelt játszóteret kapott a település egy korszerűsítés eredményeként. Két projekttel is fejlesztették a községi ravatalozót, illetve a temetőt.

A Magyar Falu Programon elnyert közel 30 millió forintos forrásnak köszönhetően felújították a dobozi bölcsőde tetőszerkezetét. Még mindig a Magyar Falu Program keretében elnyert 19 millió 984 ezer forintos támogatással és egymillió forintos önerő mellett a jelentős forgalmat lebonyolító Dózsa György utca burkolatát újították fel a Nagy utca és a Damjanich utca között. Szintén a Magyar Falu Programban kommunális eszközöket szereztek be.

Belügyminisztériumi támogatásból 1500 méter hosszúságban építettek járdát. Az említett EFOP pályázat a szegregált élethelyzetek felszámolására irányult, amely kapcsolódott egy korábbi programhoz. A projektben ingatlanokat újítottak fel, új lakásokat építettek, közösségi teret hoztak létre. 

Radomszki Lászlóné társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár köszöntőjében elmondta, a társadalmi felzárkózás területén nagyon fontos a szegregált lakókörnyezetben élők támogatása és segítése. Kitért arra, hogy a kormány, illetve az államtitkárságuk is kiemelt figyelmet fordít a szegénységben élők helyzetének javítására, amit több dobozi fejlesztés is segít, elég csak a lakások felújítására, illetve építésére gondolni. Nagyon fontosnak nevezte, hogy a fejlesztések a helyi családokat is segítik.

Dr. Kovács József országgyűlési képviselő kiemelte, az esélyteremtésről az infrastrukturális beruházásokig nagyon színes a fejlesztések sora, amelyek Dobozon megvalósultak. Mint mondta, közös feladatuk, hogy a helyben felmerülő kérdésekre együtt megoldást találjanak. Hangsúlyozta, a jövőben is ezért fognak dolgozni. 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában