Polgári esték

2022.11.07. 20:07

A cigánypasztoráció kérdéseit járták körül Békésen

Köllő Sándor atya, a Szeged-Csanádi Egyházmegye cigánypasztorációért felelős munkatársa volt a Békési Polgári Esték immáron tizedik alkalommal megtartott rendezvényének vendége hétfőn este. A római katolikus plébánia közösségi termében tartott eseményen az atyával Köteles Zoltán, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) békési elnöke beszélgetett.

P. G.

Köteles Zoltán, a KÉSZ békési elnöke és Köllő Sándor /Fotók: Für Henrik/

Köteles Zoltán kérdésére Köllő Sándor elmondta, az oktatásban többféle módon valósul meg a pasztoráció, amelynek az a lényege és célja, hogy mindenkinek megmutassák, és mindenkivel megéreztessék isten gyógyító szeretetét.

– A cigánypasztorációnak az oktatásban is vannak szegmensei és részletei kezdve a születéstől egészen a szakma megszerzéséig, a fiatalok világban való elhelyezkedéséig – tette hozzá. – Mindez nagyon gyakorlatias módon valósul meg a különböző területeken.

Sokan voltak kíváncsiak a római katolikus plébánia közösségi termében tartott eseményre.

A KÉSZ békési elnökének felvetésére szó esett az integráció és a szegregáció kérdéséről is. Köllő Sándor elmondta, az egyház életébe való bevonás során fontos megismerni az adott nép történelmét, szokásait, a helyzetét, és ahhoz kell alkalmazni az evangélium üzenetét.

– A vatikáni dokumentumok irányelvei kifejezetten arról beszélnek, hogy el kell jutni arra a szintre, hogy ne legyen semmifajta különbség a cigányok és a nem cigányok között. Isten mindannyiunkat megteremtett, egyenlőnek teremtett meg, és a szemében mindannyian értékesek és egyformák vagyunk – fogalmazott. – Isten előtt nincs különbség.

A beszélgetés során a megismerés fontosságát is körüljárták. Köllő Sándor úgy fogalmazott, mindannyiunkban van egy természetes fal, amiatt, ha nem ismerjük a másikat. Kifejtette, a cigánypasztoráció folyamán jött számára egy fokozatos és nehéz munka, amelynek során megismerte a roma fiatalokat és az élethelyzetüket. Ennek kapcsán kitért a Szegeden működő roma szakkollégium szerepére is.

A statisztikák alapján világszerte 17 millió ember tartozik a cigánysághoz, Magyarországon a 2003-as adatok szerint mintegy 700 ezer roma élt hazánkban.  Az atya kiemelten fontos feladatnak nevezte, hogy az egyház foglalkozzon a cigánysággal.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában