Vándorkiállítás

2022.10.31. 13:43

Zsidó élettörténetek jelennek meg a csabai iskolában látható tablókon

Huszadik századi zsidó élettörténetek jelennek meg a Centropa Történetek egy családi albumból című vándorkiállításán, amely a napokban nyílt meg Békéscsabán, a BSZC Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégiumban, és amely a következő hetekben is látható.

L. B.

A BSZC Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégiumban látható a Centropa vándorkiállítása

Fotó: Imre György

A tárlat anyaga tulajdonképpen egy válogatás 220, magyar nyelven készített interjúból, amelyek Magyarországon, illetve a mai Szlovákia, Ukrajna, Szerbia és Románia területén élő, magyar ajkú zsidókkal készültek – ismertették a bevezetőben. A kiállítással a cél az volt, hogy az újfajta technológiai lehetőségekkel élve megmentsék, megőrizzék emlékeiket, régi családi fényképeiket. Mint írták, a tárlat a hétköznapi emberekről szól, és mosolyogtató vagy elszomorító, szívmelengető vagy torokszorító történetek tárulnak az érdeklődők elé több témában. Tehát nemcsak portrék láthatók, hanem mindenféle fénykép az iskola, a vakáció, a katonaság, a vallásos élet, a holokauszt, a munka és a szabadidő témakörében.

Egy 1944-ben Békéscsabán készült családi fotó kapcsán az interjúalany, Kőnig Judit ismertette, hogy a kép a csillagos ház udvarán készült. Június elejéig voltak ott, utána mindenkit elvittek a dohánygyárba. Június végén rakták őket a csendőrök vonatra Auschwitz felé. Mikor megérkeztek, kiabálták nekik, hogy a 16 éven aluliak álljanak külön, mert cseresznyét fognak kapni. Az édesanyja mondta, hogy álljon oda, de nem akart külön menni. Azok közül, akik félreálltak, senki nem jött vissza.

Egy 1923-ban Budapesten készült, szintén a családot megörökítő felvétel alapján az interjúalany, Sándor Ferenc azt mesélte, hogy 1916-ban költöztek Pestre Vésztőről. Édesapja halála után anyja a Pénzintézeti Központban dolgozott, míg a zsidótörvények engedték. Óriási családjuk volt Soprontól Békéscsabáig. Egyedül voltak Pesten, így mindenki náluk szállt meg, aki Pestre ment. Ő munkaszolgálaton volt a háború alatt, édesanyját koncentrációs táborban ölték meg, testvére és nagyanyja megmenekültek.

Imre György, a középiskola fotószakos tanulóinak oktatója elmondta, hogy ezzel a vándorkiállítással is igyekeztek változatossá tenni a diákok képzését. Sőt a fiatalok egy fővárosi kiránduláson is részt vettek, a zsidó élettörténetek kapcsán fontos helyszíneket kerestek fel.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában