KMNP

2022.10.03. 10:52

Különös vadászat: kék vércsét zsákmányolt egy kerecsensólyom Kardoskúton

Különös vadászatnak lehettek tanúi a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai a kék vércsék legutóbbi számlálásakor. Egy kerecsensólyom a gyülekező kék vércsék közül zsákmányolt.

beol.hu

Forrás: KMNP

A szakemberek a kerecsensólymok esetében eddig nem tapasztaltak hasonló magatartást. Szeptember 14-én arra lettek figyelmesek, hogy a KMNP Kardoskúti Fehértó részterületén gyülekező kék vércsék alkonyatkor egyszerűen nem jelentek meg szokásos éjszakázóhelyük környékén, a Fecskési-erdőnél.  Az előző hetekben ugyanis estefelé mindig itt csoportosultak, a gyepeken, szántókon sütkéreztek az őszi nap utolsó sugaraiban. Naplementekor aztán köröztek még néhány percig, utána beszálltak az erdőbe a varjakkal együtt. Ezen a napon azonban munkatársainknak nagyon sokáig kellett várakozniuk. Már szinte besötétedett, mire megjelentek a kék vércsék. Nagyon magasról kezdtek bejönni az erdő fölé, s mintegy 10 percnyi körözés után beszálltak a fák közé.

A késés okát ekkor még nem tudtuk, de felfigyeltünk arra, hogy az egyik közeli fán egy kerecsensólyom ült. Mivel azonban ennek a ragadozó madárnak nem szokása kék vércsékre vadászni, nem gondoltuk, hogy éppen ő lehet a szokatlan magatartás oka. A következő héten, szeptember 21-én ugyanúgy késlekedtek a kék vércsék, s a kerecsensólyom is egy közeli bokron üldögélt. Aztán amikor a kék vércsék végre megjelentek, a kerecsensólyom is felszállt, egy darabig körözött velük és többször is sikertelenül próbált zsákmányolni közülük. Végül sikerrel járt, kiragadott egy madarat és a földre szállt vele, ahol valószínűleg elfogyasztotta.  Ekkor világossá vált, hogy a kék vércsék azért jöttek olyan későn éjszakázni, mert a kerecsensólyom már többször rájuk támadhatott, s nem akartak vacsorává válni, inkább megvárták a sötétedést – olvasható a Körös Maros Nemzeti Park oldalán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában