Mezőgazdaság

2022.10.17. 19:30

Jól állnak a vetésekkel a Békés megyei gazdák

A kukoricánál a betakarítható terület 90 százalékát aratták le eddig Békés megye gazdái. Ugyanakkor a vetésterület 60 százalékán nem termett betakarításra érdemes tengeri a rendkívüli aszály miatt. A vetésekkel jól állnak a termelők az őszi árpánál és a búzánál is. Többek között ez is elhangzott a megyei aratási koordinációs bizottság hétfői, békéscsabai ülésén.

Nyemcsok László

Hétfőn ülésezett a megyei aratási koordinációs bizottság

Bozó József, a bizottság elnöke elmondta, a napraforgó betakarítása befejeződött, 1,2 tonna/hektár termésátlaggal. A szójánál 70 százaléknál tartanak, a termésátlag hektáronként egy tonna körül alakul. Az öntözött területeken magasabb terméshozamokat, hektáronként 2–3 tonnát értek el a gazdák, de ez Békésben nem nagy területet jelent. A burgonya és a cukorrépa betakarításával végeztek a termelők, előbbinél 15, utóbbinál 45 tonna lett az átlaghozam hektáronként. 

 

– Az őszi káposztarepce vetése befejeződött, a gazdák elégedettek a növényállomány fejlettségével, a szeptemberi csapadék jót tett a kultúráknak – hangsúlyozta Bozó József. – Az őszi árpa vetése folyamatosan zajlik, a vége felé járnak a gazdák, 95 százaléknál tartanak. A búzánál a múlt héthez képest a vetés üteme felgyorsult, a tervezett terület 70 százalékán már földben a mag. A magágy-előkészítés 90 százalékon áll, az őszi mélyszántást a terület 15 százalékán végezték el, csapadék kellene az optimális munkavégzéshez.

Barabás Béla, a Békés Megyei Mezőgazdasági Szövetség titkára elmondta, a szövetség tagjai által megküldött adatok szerint a kukoricát 125–130, a napraforgót 252–260, a szóját 245–250 ezer forintért vásárolják fel tonnánként.

Kozsuch Kornél, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke kiemelte, jelentősen lecsökkent az őszi alapműtrágyák – foszfor, kálium – kihelyezése, sőt, sokan ki is hagyják. Ennek elsődleges oka, hogy a napraforgóból és kukoricából alacsony bevételük származott, származik a gazdáknak. A kis és közepes gazdaságok idén gyakorlatilag nem juttatnak ki műtrágyát. Barabás Béla szerint a nagyobb társaságok is megfontoltabban használnak műtrágyát. Az öntözés fontosságára is kitértek a szakemberek, mindannyian egyetértettek abban, hogy a szakmailag megalapozott öntözés sokat számít, a jövőben ez hozhat megfelelő eredményt. Békés megyében több tájékoztatót is tartanak a közeljövőben ebben a témában. 

Dr. Csikós Sándor, a Békés Megyei Kormányhivatal osztályvezetője kiemelte, a területalapú támogatások előlegkifizetése hétfőn megkezdődött, és az összeg minden jogcím esetében emelkedett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában