Hagyományőrző nap

2022.10.02. 13:59

Haluska került az asztalra Kondoroson

Több mint száz résztvevővel, számos látogatóval immáron 15. alkalommal rendezték meg a haluskanapot szombaton a kondorosi Napsugár Vendéglőben. A Kondorosi Szlovák Önkormányzat és Szlovák Klub szervezésében határon innen és túlról 20 csapat gyűlt össze, hogy idén is elkészítsék a tésztából készült finomságokat.

Ny. L.

Fotók: Oláh Péter és Kollár Attila

Krajcsovicz Andrásné, a Békés Megyei Szlovák Önkormányzat elnöke örömét fejezte ki, hogy ismét ilyen sokan megjelentek az évtizedes múltra visszatekintő rendezvényen. 

A megnyitón Zelman Ferenc, az Országos Szlovák Önkormányzat alelnöke elmondta, az alföldi szlovákok gasztronómiai kincse nagyon gazdag, melynek része a haluska is. Az ilyen eseményeken sok praktikát és újdonságot tanulhatnak meg egymástól a különböző településekről érkezők, átadhatják tudásukat az idősebbek a fiataloknak.

A csapatok többek között brindzás, diós, mákos, rakott, káposztás, baconos, prézlis, grízes, krumplis és kapros haluskát is készítettek.

Fábri Judit, az Országos Szlovák Közművelődési Központ szarvasi régiójának vezetője kifejtette, régen a haluska minden szombaton ott volt az asztalon, melyhez már pénteken hozzáfogtak a túró előkészítésével. Hozzátette, fontos, hogy sok gyermek vett részt a programon, ugyanis az idősebb generációtól átvehették a haluska készítésének szeretetét, és ezt tovább tudják vinni.

Marian Kotora, Nagysalló polgármestere megköszönte a lehetőséget, hogy a Szlovákiából érkezett csapatával két év kihagyás után újra itt lehetett. A megnyitón a kondorosi Petőfi István Általános Iskola szlovák nyelvet tanuló diákjai Pintérné Behán Márta tanítónő felkészítésével vidám, táncos műsort adtak elő, majd Sonkoly Mihályné, a Kondorosi Szlovák Klub vezetője kívánt mindenkinek jó szórakozást.

Régen a haluska minden szombaton ott volt az asztalon.

– A Hagyományőrző Haluska Nap egy időutazás, mely most is visszarepítette a felnőtteket gyermekkoruk világába, ahol a nagyszüleik kedvenc ízeit kóstolhatták meg. Szorgos kezek munkájával és csodálatos tálalásokkal sorra készültek a tésztás finomságok, hogy a jövő generációi is ismerjék, ízleljék a haluskát az idősebbek révén – ecsetelte Sonkoly Mihályné.

– A csapatok többek között brindzás, diós, mákos, rakott, káposztás, baconos, prézlis, grízes, krumplis és kapros haluskát készítettek, illetve különböző ízű derelye, sztrapacska, sőt még haluskaleves is került az asztalra.

Idén húsz csapat készítette a tésztából készült finomságokat.

A gyermekek is nagyon ügyesek voltak, az idősebbek tanácsait megfogadva a fiatal kezek is formás tésztalevelet gyúrtak és nyújtotta, valamint a vágásban is szépen összedolgoztak. A nap folyamán egy férficsapat is indult, ők is nagyszerűen teljesítettek.

Az öttagú zsűri, Fábri Judit, Boldis Gábor, Hricz Elvira, Kotora Andrea és Tóth Klára mind a 20 csapatot díjazta, megköszönve munkájukat, melynek hagyományőrző és generációkról generációkra átörökítő szerepét külön kiemelték.

A rendezvény zárásaként Krajcsovicz Andrásné megköszönte mindenkinek a programon való részvételt. A szlovák nemzetiségi önkormányzatok munkájának segítségeként kérte, hogy aki szlovák nemzetiséghez tartozónak vallja magát az a közelgő népszámláláson (a magyar mellett) a szlovákot is jelölje majd meg. A 15. Kondorosi Hagyományőrző Haluska Nap a „Jövőre, veletek, ugyanitt” gondolattal, nagyon jó hangulatban zárult.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában