Fejlődés

2022.10.23. 12:20

Felkerülhet a turisztikai térképre Békésszentandrás

A nyári szezonban a megszokottak szerint tombolt a turizmus Békésszentandráson, ám a tavaszi és az őszi vendégéjszakák száma némileg elmaradt a várakozástól. A fejlődés azonban nem maradt el, hiszen újabb üdülősori utat újítottak fel, négycsillagos szálloda épül a településen, és a Gödény-halom is hamarosan felkerül a turisztikai térképre.

Vásári Erzsébet, [email protected]

Dr. Lesfalvi Balázs: a vízparti szálloda impozáns külsővel fogadja majd a vendégeket /Fotók: a szerző felvételei/

Dr. Lesfalvi Balázs kifejtette, Békésszentandrás turisztikailag egy rendkívül frekventált célpont, és ez a szegmens a település egyik húzóágazata. Hozzátette, az idei szezonban a nyári időszak a megszokottak szerint alakult, hiszen nem volt visszaesés a vendégéjszakák számában. Augusztusban például egy szabad szálláshely sem volt Békésszentandráson. Viszont az elő- és utószezon tekintetében már kevésbé voltak jók a számok, a korábbi évekhez viszonyítva. 

A helyi szállásadók ezt részben annak tudják be, hogy a háborús helyzet okozta infláció visszavette az utazási kedvet, most pedig az őszi szünet hiánya miatt kevesebb a foglalások száma, ilyenkor ugyanis szép számmal érkeznének hozzájuk családok.

Az alpolgármester részletezte, Békésszentandráson a telt ház annyit jelent, hogy lényegében még egyszer annyi ember éjszakázik a településen, mint ahány lakosa van. Tehát több, mint 3500 vendéget számolnak, amikor azt mondják, nincs szabad szállás. Hozzátette, ez a létszám kilenc üdülősorukon oszlik el, melyek mind Körös-partiak. Ezek olyannyira kiépültek, hogy mára több mint ezer szálláshelynek adnak teret. Itt korábban akadtak bőven magán nyaralók is, ám azok is egyre nagyobb számban üzemelnek már szálláshelyként.

Dr. Lesfalvi Balázs megmutatta az Dinnyelaposi üdülősor új útját.

Lesfalvi Balázs elárulta, több turisztikai beruházásnak is örülhettek idén Békésszentandráson. Az egyik ilyen, és talán a legnagyobb már elkészült infrastrukturális fejlesztésük a Dinnyelaposi üdülősor útfelújítása volt. Egyébiránt ez a leghosszabb üdülősoruk, amely járhatóbbá tételét nagyban köszönhetik Dankó Béla országgyűlési képviselőnek. Megjegyezte, azt a tendenciát igyekeznek tartani, hogy minden évben felújítanak egy üdülősort, így tavaly a Gondalaposi, idén pedig a fent említett volt soron. Ezek mindegyike 3-4 kilométer hosszú út, így a beruházások költsége igen magas. 

A Dinnyelaposi út felújítása például több mint 200 millió forintba került. Ez részben pályázati forrásból, részben pedig lakossági összefogásból valósult meg. Hivatalos átadója a napokban lesz, amikor a hagyományok szerint söröshordót gurítanak végig rajta, amelynek tartalmát a lakókkal együtt fogyasztják el.

A következő nagyobb fejlesztésük keretében ökoturisztikai útvonalat hoznak létre a Gödény-halom felé, amivel régi álmuk válik valóra. Ez szintén állami támogatásból valósul meg, mintegy 8 millió forint értékben. Ebből nagy információs táblákat telepítenek végig az 5 kilométeres útvonalon, melyeken olyan adatok lesznek, amikből a kirándulók az ország legnagyobb kunhalmához érve már megismerik annak történetét, történelmét. Az út megtétele egyébként kerékpárral 20 percet, gyalog pedig egy órát vesz igénybe, tehát kellemes, természetközeli kikapcsolódást jelent.

Négycsillagos szálloda épül Békésszentandráson

Lesfalvi Balázs elmondta, a leglátványosabb, már folyamatban lévő turisztikai fejlesztés Békésszentandráson az, hogy a régi szőnyeggyárból egy összesen 4,4 milliárd forintos, részben állami támogatásból megvalósuló beruházás keretében négycsillagos szálloda épül. Az ötletgazdával, Barna Antallal egyeztetve megtudta, a mélyre fúrt kutaknak és a napelemrendszereknek köszönhetően a hotel energetikai szempontból önfenntartó lesz. Nagy örömükre pedig a minden földi jóval ellátott falai között helyet kap egy, a híres szentandrási szőnyegszövést bemutató múzeum, illetve a régi ablakokat is felhasználják restaurálva, dekorációként. Tehát 2023-ban nem csupán egy modern, minden igényt kielégítő szállodával bővülnek, hanem az értékeiket megőrzi az építtető. Hozzátette, az építmény ráadásul tovább bővíti a település szálláshelyeit, amire – főleg nyáron – a felmérések szerint szükség is van.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában