Jubileum

2022.10.02. 06:45

Felderítő drónt kapott a harmincéves kötegyáni polgárőrség – galériával

Harminc éve hozták létre Kötegyánban a polgárőrséget, ennek apropóján ünnepeltek szombaton a művelődési házban.

L. B.

A művelődési központban ünnepelték a harmincéves polgárőrséget /Fotók: Lehoczky Péter/

A rendezvényen részt vett az országos szövetség elnöke, dr. Túrós András, a megyei szövetséget vezető Gyarmati Sándor, dr. Kovács József országgyűlési képviselő, valamint a rendőrség és a katasztrófavédelem vezetése is.

Köszöntőt mondott Tímár József alelnök – aki éveken át elnökként irányította a kötegyáni polgárőröket –, és lapunknak ismertette: az országos szövetség részéről egy felderítő drónt, a megyeitől pedig két kerékpárt kapott az egyesület. 

Alapító tagként Hajdu János idézte fel, hogy mi minden történt az elmúlt három évtized alatt. Az országos szövetség elnöke, dr. Túrós András méltatta a helyi polgárőröket, kiemelve, hogy a lakosságszámhoz viszonyítva az egyik legnagyobb létszámú a kötegyáni egyesület, és hogy kiválóan végzi a feladatait.

Kötegyán polgármestere, dr. Hajdu-Szűcs Mária Kornélia külön megköszönte azok elkötelezettségét, akik harminc éve életre hívták az egyesületet. Kiemelte: a polgárőrök a mostani, komoly kihívást jelentő időszakban is helyt állnak, utalt ezzel a migrációra, a koronavírus-járványra és az ukrajnai háborúra. A falu határ menti település, így a helyi polgárőrök nemcsak Kötegyánt védik, hanem egész Magyarországért dolgoznak önkéntesen.

Harminc éve hozták létre Kötegyánban a polgárőrséget.

A rendezvényen rengetegen kaptak elismerést, így Bálint Erzsébet, Bálint Imre, Bálintné Pallag Ilona, Bóka Ferenc, Borbély József, Bujdosó Mihály, Bujdosó Sándor, Fazekas István Ferenc, Hajdu Imre, Hajdu János, dr. Hajdu Mihály, Hajdu Róbert, Huszár József, Kátai Gitta, Kenéz Lajos, Kiss János, Kosztin György, Kovács Imre, Lukács Gáborné, Nagy Imre, Nagy Sándorné, Noveczki Kinga, Sarkadi Dániel, Szőke János, Szőke Zoltán, Tímár József, ifjabb Tímár József, Tímár Józsefné, Torzsa Ferenc, Ujj László és Ürge József.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában