Zeneszó

2022.10.01. 20:13

Csodás fák között muzsikált az erdő Gyulán – galériával

Számos programmal várja az érdeklődőket a „Muzsikál az erdő” a Körösök völgyében című rendezvény, melynek szombati programjait Gyula–Városerdő tölgy-kőris-szil erdejében, vasárnapi eseményeit pedig határon túl, a partiumi Nagyvárad közelében, Püspökfürdőn, a „csodabogyós” erdőben tartják meg.

Papp Gábor

Fotók: Bencsik Ádám

Dr. Görgényi Ernő, Gyula polgármestere köszöntőjében kitért arra, hogy a programsorozat tizenkilenc esztendős múltra tekint vissza, és 2015 óta már Gyulán is minden évben elérhető. A városvezető kiemelte a Muzsikál az Erdő Alapítvány és a gyulai önkormányzat közötti együttműködés fontosságát.

– A szervezet és a város azonos célokat képvisel mind a természeti értékek védelme és gyarapítása, mind a kultúra területén – tette hozzá a polgármester.

– A Muzsikál az Erdő programját nem csak művészeti élvezeti értéke teszi rendkívülivé, hanem az a szemléletmód, amit időtlen ugyanakkor jövőbe mutató értékeivel átad a fenntarthatóság, a helyi közösségek megerősítése, a hagyományok megőrzése, a környezet védelme és a természettel harmóniában való létezés területén. Hangsúlyozta, ezek mind arra tanítanak, hogy nem saját magunkban, hanem a gyermekekben, az unokákban és az ő utódaikban kell gondolkodni.

A programsorozat tizenkilenc esztendős múltra tekint vissza. Fotós: Bencsik Ádám

Dr. Görgényi Ernő szólt arról, hogy csak tavaly 24 hektár új tölgyes erdőt telepítettek Gyula külterületén. 2030-ig pedig ezzel a 24 hektárral együtt összesen 100 hektár új erdőt telepítenek majd, amivel zöld gyűrűt hoznak létre a város körül, elsősorban a déli, délnyugati külterületi részeken. Kifejtette, emellett a lakott területeken is fontosnak tartják a természeti értékek védelmét, parkjaik felújítását, gyarapítását, az utcákon és tereken a fasorok megújítását. Ennek jegyében évente átlagosan körülbelül 200 fát ültetnek el a város közterületein. Elmondta, hogy Gyulán, Erkel Ferenc szülővárosában természetesnek számít a kultúra, és ezen belül a fiatal tehetségek támogatása és motiválása. Ezt a célt szolgálja az Erkel Ferenc Művészeti Ösztöndíj is.

Gaest Gergely, a Dél-Alföldi Erdészeti Zrt., DALERD Békés megyei erdészeti igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy az esemény az Erdők hete rendezvénysorozat megnyitója is volt. 

Ennek a programnak a keretében október 3-tól október 9-ig előzetes bejelentkezés alapján ingyenesen, interaktív módon a városerdei erdei iskolába várják a látogatókat, az iskolás, óvodás csoportokat.

Szabó Lajos erdőmérnök, a Muzsikál az Erdő Alapítvány elnöke, a rendezvény főszervezője köszöntőjében elárulta, sarkadi származása miatt ilyenkor kicsit hazajön, a hazai táj, a szülői ház vonzása sokat jelent számára.

Mint mondta, a Muzsikál az Erdő a tizenkilencedik évadát éli, és idén már a Kárpát-medence hat térségében szervezték meg a programot, míg korábban három térségben tették ugyanezt. Ebben az évben Parádfürdőn, a Pannontáj szívében; Sümeg és a Bakony környékén, a Hírős városban; Kecskemét és Lakitelek térségében, a Mátrában, Erdélyben; a Kárpátok bércein, valamint a hétvégén a Körösök-völgyében, illetve vasárnap annak részeként a Partiumban, Nagyvárad térségében muzsikált, illetve muzsikál az erdő.

Egyre aktuálisabb értékek

Szabó Lajos úgy fogalmazott, a Muzsikál az Erdő értékei egyre aktuálisabbak. Az egészséges környezet, a jelenlegi helyzetben a testi-lelki egyensúlyra való odafigyelés, a közösségek, az összefogás egyaránt fontos üzenete az eseménynek. A „Muzsikál az erdő” fő célja az erdő és a zene, a művészet erejével a résztvevőket környezettudatos, fenntartható életvitel irányába mozdítani.

Szombaton délután még szabadtéren koncertet adott a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar Kamarazenekara, majd az eső miatt már fedett térben tartották meg a Békéscsabai Napsugár Bábszínház „Szép Cerceruska” című előadását, az Erdőfű Zenekart, Soós Emőke mesemondó műsorát, illetve a Bolba Éva Trió koncertjét.

Vasárnap a „Csodabogyós erdőben” a Nagyváradi Állami Filharmónia Kamarazenekara, a Nagyváradi Művészeti Líceum magyar tagozatának Bartók Béla kórusa, a Nagyváradi Művészeti Líceum fiatal tehetségei, a MárTones Zenekar, a Temesvári Bokréta Néptánc- és Citera Együttes, valamint Csík János és a Mezzo lép a nézők elé.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában