Napirendi pontok

2022.10.04. 14:13

Az idei költségvetést is tárgyalták a szarvasi testületi ülésen

A napokban tartottak képviselő-testületi ülést Szarvason, melynek levezetésében rendhagyó módon Babák Mihály polgármestert ezúttal Aszódi Éva osztályvezető segítette.

V. E.

Babák Mihály

Fotó: MW-archív

Az ülésen kiegészítő napirendi pontként fogadták el egyhangúan a testület tagjai többek között a Román-Magyar Interreg útfejlesztési pályázatra, a Szarvasi Mozzarella Kft. háziorvosi ellátásával kapcsolatos szerződésre, a vészhelyzeti lakásfenntartási támogatásról szóló rendeletre, a Malom utca felújítására, a Szarvas Hazavár program keretében kiadandó lakásokra, a Roma Nemzetiségi Önkormányzat kérelmére és a Szent Klára Gyógyfürdő felújítására irányuló bejelentést.

A tanácskozáson első és kiemelkedő napirendi pont volt az idei költségvetés, amely többször változott. Kiderült, februárban még 5 milliárd 829 millió 394 ezer forinttal fogadták el, amely a második módosításra már 7 milliárd 429 millió 905 ezer forintra emelkedett, harmadjára pedig 7 milliárd 839 millió 116 ezer forint lett. A legjelentősebb bevételekről elmondták, 22 millió 732 ezer forinttal emelkedett az önkormányzatok működési támogatása, amiből 20 millió 147 ezer forint a szociális ágazati összevont pótlék összege, 1 millió 904 ezer forint az állami támogatás növekedése, illetve 681 ezer forint a könyvtári érdekeltség növelő támogatás összege. Nőtt a felhalmozási célú támogatások előirányzata is, mintegy 540 ezer forinttal, illetve több mint 224 millió forinttal a ligeti pavilon és a kerékpáros közlekedésfejlesztési pályázatok kiegészítő támogatása. Hasonlóképp emelkedik az élhető település kerékpárút pályázat, illetve az ezüstszőlői közösségi ház felújításának támogatása. Az új költségvetés részletezését egyhangúan elfogadta a testület.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában