Sarkadi felmenőkkel is bírt II. Erzsébet királynő

Tündérmeseként írta le a napokban elhunyt II. Erzsébet királynőhöz kapcsolódó sztorit Az Isten háta mögül – emberek, tájak, idők címmel pár éve megjelent, korábbi cikkeit tartalmazó könyvében a Sarkadon élő nyugalmazott pedagógus, nagyvarjasi Szabó István.

Mint fogalmazott, élt egy nagyon szép és művelt, ám nem túl gazdag erdélyi grófkisasszony, Rhédey Claudia. Egyik nagyanyjának, Türy Ágnesnek az ősei Sarkadról szakadtak Erdélybe valamikor a 16-17. század fordulóján, a viharos török időkben. Sarkadi Türy Ágnes férjhez ment Barcsay Zsigmondhoz. Lányuk, Barcsay Ágnes pedig Inczédy Pál felesége lett, házasságukból született Incézdy Ágnes. Ő lépett frigyre gróf Rhédey Lászlóval és adott életet Erdőszentgyörgyön 1812. szeptember 21-én Claudiának, a történet főszereplőjének.

A rangjához viszonyítva szerény körülmények között élő Rhédey László kitűnő nevelést biztosított egyetlen gyermeke számára. A szerte Erdélyben körberajongott Claudia a kor szokásának megfelelően részt vett a birodalmi arisztokrácia híres bécsi eseményein is. Egy ilyen alkalommal ismerkedett meg Sándor württembergi herceggel, aki – nem mellékesen – német létére az egyik legmagyarabb fegyvernemnél szolgált, a Württemberg-huszárok ezredese volt.

Mint írta, meglátták és megszerették egymást egy pillanat alatt, de ez a szerelmi történet akkor kezdődött csak igazán, amikor mások ilyenkor már be is fejeződnek. A württembergi szabályok ugyanis szigorúan tiltották, hogy az uralkodó család tagjai rangon aluli házasságot kössenek. Azon, hogy nem lennének elég előkelőek, megsértődött Rhédey Claudia apja, László – hiszen a Rhédey család Aba Sámueltől származik, aki Szent István halála után király is volt, és az se semmi, hogy az egyik ős, Rhédey Ferenc egy ideig Erdély fejedelme volt.

A szerelmesek két tűz közé kerültek, mire Württemberg meghátrált, Erdőszentgyörgy pedig elégtételt kapott. Szabó István úgy fogalmazott, hogy manapság mindez szőrszálhasogatásnak, rangkórságnak tűnik, pedig abban a korban mindez természetes volt. A merev kasztokra tagolódott világban a vagyonnál, a pénznél értékesebb volt a cím, a rang, de még ennél is többet jelentett a vérvonal, a nemes és neves ősök sorozata. 

A két ifjú végül a zord atya, László halála után, 1835. május 2-án állt oltár elé, és a menyasszony hozományként megkapta a Hohenstein grófi címet I. Ferenc osztrák császártól és magyar királytól, Erdély nagyfejedelmétől. A házasságukból három gyermek – két lány és egy fiú, Ferenc – született. 

Claudia éppen a negyedik gyermekkel volt várandós, amikor 1841. szeptember végén férjéhez Grazba utazott, aki ott és akkor már hadtestparancsnok volt, tábornoki rangban. A város közelében azonban a megbokrosodott lovak a hintót árokba, a családot gyászba borították: Claudia pár nappal később, 1841. október 1-jén, 29 évesen belehalt a sérüléseibe. Holttestét, óhaja szerint hazavitték Erdélybe, és szülőházával, a családi kastéllyal szemben, a református templomban helyezték örök nyugalomra.