Rodoszon megküzdöttünk a széllel, de egy egymillió eurós portát is kinéztünk az asszonnyal

A magamfajta már elszokott a repülőúttól, és valószínűleg nem is térek vissza rá. Mióta Liszt Ferenc a repülőtér, és nem Ferihegy, nem is jártam ott. Kerestük az asszonnyal a „B” terminált, majd az ablakot, ahol „becsekkolhatunk”, feladhatjuk a poggyászokat. Aztán jött a motozókapu. Ez minden fémet jelzett, így az övem és a szandálom csatját, a csípőprotézisemet is. Az övet és a szandit levettem, a protézis miatt azonban félreállítottak. Átvizsgáltak kézzel-géppel, minden stimmelt.

Belevágtunk az éjszakába, megérte

Fel a repülőre, irány Rodosz, Airbus-szal. Egy kis gyulai íz, a városban létesített helikoptergyár miatt. Két és negyedórásra tervezték a légvonalban 1426 kilométeres repülőutat, de utólag megtudtam, a nagy hátszél miatt hamarabb szálltunk le félórával. Szerencsére, volt hova. Utazási irodán keresztül mentünk ki, így görög társirodájuk képviselője fogadott a reptéren. Annak a láncnak, ahol mi laktunk, számos szálláshelye volt a szigeten, és magában a fővárosban is. Mindenhol kiszálltak a buszból, Murphy törvénye szerint mi maradtunk az utolsók. Ez viszont azt is jelentette, hogy mi laktunk a csücsökben, ahol az Égei. és a Földközi-tenger összefolyik, ahol az egyik részen viharos, tőle pár száz méterre csendes a tenger.

Az éjszakánk azonban viharos volt az asszonnyal. A szállodában a hetedik szinten laktunk, de csak hatig ment a lift. Utána egy emeletet lépcsőzni kellett. Amikor a szobába felérve éjszaka kinyitottuk az erkélyajtót, és az orkánszerű szél visszatolt bennünket, mindketten azt gondoltuk magunkban – utólag átbeszélve –, hogy mit keresünk mi itt. Mivel késő este érkeztünk, már vacsoránk sem volt. Megérkezésünkre betettek egy palack fehérbort, de dugóhúzót nem mellékeltek hozzá.

Feleségemmel belevágtunk az éjszakába, megérte. A tengertől távolodva már kevésbé fújt a szél, és az első egy-két Mythos sör után már rózsásabbnak láttuk a helyzetünket. Ettünk hozzá egy gyrost pitában, és altatni ezek után már nem kellett.

Megvéd a szemmel veréstől

Ha már sör, gyros, akkor érdemes az árakról is beszélni. A tengerparti bazárokban, szupermarketekben minden a duplája, mint nálunk a mai forint-euró árfolyamon. Egy sör a bazári hűtőből két euró, egy vendéglőbe beülve legalább négy. Nagy szerencsém volt, mert a százszázalékos, facsart narancslé még többe került, így nem tolt le az asszony, mert ő ezt itta előszeretettel. A gyros pitában 3,2-4 euró között mozgott, egy tányéros főételért elkértek 15 eurót is. (Egy eurót 400 forinttal számoltunk.) A görögös törölköző, fürdőlepedő 7,5–12 euró között mozgott, anyagától, méretétől és az árusítóhelytől függően. Alkudni biztos lehet, mi megpróbáltuk, de nemigen sikerült. Legfeljebb a törölköző mellé adtak egy sört. Hát, mit lehetett tenni?

– A szemet ne kerüljétek el – mondta Orsi, az idegenvezetőnk a második éjszakáján, amikor egy görög estre látogattunk el Rodosz újvárosában. – A sötétkék alapon nyugvó, világoskék színű szemábrázolás kulcstartókról, ékszerekről és még megannyi helyről néz vissza ránk – ecsetelte idegenvezetőnk. – Ez az amulett védelmi feladatokat lát el, az ártó gondolatoktól, a negatív hatásoktól, átkoktól, valamint a szemmel veréstől védi meg tulajdonosát. Bennünket már biztosan nem lehet szemmel verni, nejemnek köszönhetően. A görög est helyszínéhez közeli, egyeurós boltban szinte mindent megvettünk, amin ott volt a szem.

A csoport tagjait Orsi a Rodosz kikötőjében a görögök egyik nemzeti táncára, a szirtakira tanította, aminek hamarosan hasznát is látták. A kalóz vendéglő színpadán egy helyi együttes zenéjére – melyben a buzukinak, a lantszerű, pengetős hangszernek vezető szerep jutott – mutathatták be a tanultakat.

Mandalára nem ruháztunk be

Eljött a csütörtök, és végre a tengerben is lubickoltunk, nemcsak a szállodánk medencéjében. Egy napozóernyőért két fekhellyel 15 eurót kértek. A tenger vize kristálytiszta kék volt. A csendesebb partszakaszt választottuk, de a széllel azért itt is hadakozni kellett. Segítettek viszont a parti árusok, akik folyamatosan érkeztek a nyaralókhoz. Mandala, mandala – harsogták, és előbb-utóbb mindenki rájött, hogy ez egy XXL-es ruhaszárító-csipesz csomagot foglal magában. Ezzel fogta oda mindenki a törölközőjét, lepedőjét a tengerparti fekhelyéhez.

A mandalásoknál nagyobb terhet kellett cipelniük a jéghideg italokat vállon hordó hűtőtáskás embereknek. Már ahogy jártak-keltek, sorolták a készletet, attól elfáradt a karom, a nyakam, a szeme, ők viszont órákon át taposták a kavicsokat és a homokot a parton. Kellett a hűs ital, ugyanis 30–32 fok volt árnyékban is, amikor itthon 12–15. Több tengerparti vendéglőben a koktélokat befőttes üvegben szolgálták fel. Feleségemnek a friss, helyben csavart narancsosok ízlettek legjobban. Az ó- és az újvárost is megnéztük , láttuk, hol emelkedhetett a Rodoszi Kolosszus a kikötőben, ami alatt állítólag hajók is elfértek.

 Svéd buszvezetőnővel tomboltunk Led Zeppelinre

Ottlétünk alatt én néha az asszonyt elhagytam, mert a sütkérezés nem az én műfajom, ő viszont a napszemüvegét veszítette el. Elindultam megkeresni, ahol előző nap jártunk. Ez nem vezetett eredményre, ugyanakkor belefutottam egy úzópartiba. Egy svéd házaspár ült az egyik legjobb szálloda éttermének teraszán, és a férj, Kenneth leszólított. Állítólag hasonlítok egy svéd humoristára. A negyedik úzó – mely egy ánizsos, egyéb fűszerekkel ízesített, 38–40 fokos ital – után el is hittem. De nem ez a lényeg, hanem amit Kenneth és felesége, Suzy mondott. Svédország fővárosától, Stockholmtól 700 kilométerre északon laknak Umea nevű városban, ahol általában méteres a hó. Az asszony lapátolja el mindennap, aztán munkába megy, buszsofőrként dolgozik. Mindketten elmúltak 65 évesek, de a Led Zeppelin, az AC/DC és a Deep Purple a kedvenc zenekaruk, az ABBA-ra csak legyintettek. Az ötödik úzó után együtt énekeltük a rockbandák slágereit.

Az északi népek előszeretettel választják Rodoszt, a svédek mellett nagyon sok norvégot is láttunk, külön szórakozóhelyük van. Egy Liverpool-meccsbe csöppentünk be hozzájuk, szó szerint folyt a sör pohárba, szájba, mellé. Miután a végén nyert a Liverpool, tovább ömlött a folyékony kenyér, és megtudtuk, a norvégok a sajátjuk mellett főként az angol klubokért rajonganak. 

Halki magába szippantja a turistát

A Dodekániszosz-szigetcsoport legkisebbjeinek egyike, igazi gyöngyszem Halki. Elcipelt a feleségem és Orsi, utólag nem bánom. Buszoztunk, hajóztunk, amíg odaértünk, de a látvány mindenért kárpótolt. Az asszonynak annyira tetszett, hogy azt mondta: ott töltjük majd a nyugdíjas éveinket. Egy eladó ingatlant már kinéztünk a 355 lelkes településen, potom egymillió euróért, és még ennyit kellene költeni rá. A Szent Miklós görögkatolikus templomban megismertük az atyát is, akitől megszentelt karpereceket lehetett venni, ezzel is támogatva templomát, illetve a karkötő – amíg tulajdonosa csuklóján van – megvéd a bajok ellen.

A Kolosszust nem állították helyre

Nekünk csak egy bajunk volt, közeledett a hazaindulás időpontja. Előtte azonban sétát tettünk az óvárosban, és mélyebben beástuk magunkat a sziget történetébe. Megtudtuk, a rodoszi szobrásziskola műve a Laokoón-csoport, ami ma a Vatikáni Múzeumban van. A legendák szerint az itteni kikötőben állt valaha a Rodoszi Kolosszus 30 méter magas szobra. A Héliosz napistent ábrázoló kolosszust az ókori világ hét csodájának egyikeként tartották számon. Időszámításunk előtt 227-ben egy földrengés romba döntötte Rodosz város falait és a Kolosszust is. A szobrot nem állították helyre, mert egy jóslat szerint ez újabb katasztrófát okozhatott volna.

A szállodánk vezetőjének jóslata szerint feleségemmel nem kell az 50. házassági évfordulónkig várni arra, hogy újra élvezhessük Rodosz szigetének gyönyörűségét. Legyen igaza!  

Puskás Öcsi még mindig védjegy

Amikor megtudták, hogy magyarok vagyunk, a rodoszi görögök többségének az ugrott be, hogy Budapest és köszönöm, valamint a Fradi és még mindig Puskás Öcsi. Rengeteg görög specialitás van a reggeli svédasztalán, de a legkedveltebb az éttermi tapasztalataink alapján mégis a sima tükörtojás. Persze, készítője egyből magyarázatot is adott rá: rodoszi tojásból készül, azért ilyen finom és népszerű. A svédasztalos vacsoránál a szuvlaki és a muszaka vezetett némi tzatzikivel, aztán jött a baklava és spanakopita. Könnyebb ezeket megkóstolni, mint kimondani és magyarra fordítani.

Arra is figyeltek, hogy a görög fűszerezésű ételek mellett a hagyományos konyha ízeit is megtalálják a turisták az étlapon. Egy-két finomságot kihagytunk, de erre a visszaúton, a repülőn jöttünk rá a többiektől. Majd legközelebb.