Tárlat

2022.09.27. 11:03

Nagykárolyba, amit régen Kispárizsnak hívtak, két orosházi festő is TájArcokat vitt

Mihály László és Varga László orosházi festők TájArcok című tárlatát nyitották meg a hétvégén a nagykárolyi Károlyi-kastélyban. Az esemény egyik szervezője volt a Nyugdíjas Pedagógusok Orosházi Egyesülete. Az elnök, Makuláné Gulicska Valéria méltatta az alkotókat e szavakkal.

Cs. I.

 

– Régebben Kispárizsnak is nevezték Nagykárolyt, pezsgő kulturális élete példamutatóan aktív. Mi most ebbe a pezsgő világba kapcsolódhatunk be. Az esemény létrejöttében óriási szerepe volt az orosházi Táncsics gimnázium egykori igazgatójának, Károlyi Fülöp Bélának. Kezdeményezésére jött létre a testvérvárosi kapcsolat Orosháza és Nagykároly között 1991-ben. Mint emlékeztetett, ezt a köteléket erősítették meg 2017-ben. A két város ugyan messze van egymástól, de múltja és kultúrája áthidalja a távolságot. 

– A TájArc című kiállítás képei a képzelet szárnyán repítenek. Mihály László portréi, Varga László tájképei realisztikusak, mégis mások, többek annál – fogalmazott az egyesület elnöke, majd bemutatta a két orosházi alkotót. Cs. I.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában