Nürnbergi utca

2022.09.13. 18:48

Látványos szakaszához ért a gyulai körforgalom építése

Látványos szakaszához érkezett Gyulán, a 4219-es út és a Nürnbergi utca találkozásánál megvalósuló körforgalom építése.

P. G.

Povázsai Pál, Mittag Mónika, dr. Görgényi Ernő, dr. Kovács József, Kónya István az épülő körforgalomnál /Fotók: Lehoczky Péter/

Mint azt a helyszínen megtartott keddi sajtótájékoztatón Povázsai Pál, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. útfejlesztési igazgatóságának projektiroda-vezetője elmondta, a munkálatok idén tavasszal kezdődtek, és azóta megtörtént a közművek kiváltása, a kiemelt szegélyek a keleti oldalon elkészültek, jelenleg a nyugati oldalon folytatódik ez a munkarész, amelynek még lesz egy fázisa. Ezután elkezdődik a körsziget közepének elkészítése, majd az osztószigetek kialakítása. Közben folynak a járda- és a kerékpárútépítések. A kivitelezés befejezését jövő májusra tűzték ki, de már idén szeretnék elérni, hogy a végleges forgalmi rend szerint mehessen a forgalom.

Dr. Görgényi Ernő polgármester emlékeztetett arra, hogy hétfőn egy közlekedésbiztonsági eseményen jártak, ahol általános iskolás gyermekek ismerhették meg a biztonságos és szabályos közlekedés mikéntjét.

– Mi pedig azon vagyunk, hogy a balesetveszélyes csomópontokat megszüntessük, ezért is kezdeményeztük, hogy a 4219-es út és Nürnbergi utca találkozásánál körforgalom épüljön – tette hozzá. A 100 százalékban állami forrásból, mintegy 300 millió forintból megvalósuló beruházás minimalizálja a baleseti szituációkat és a személyi sérülések kockázatát.

 

Dr. Kovács József országgyűlési képviselő elmondta, kissé eltolt, ellipszis alakú körforgalom születik majd. Szólt arról, hogy a fejlesztés azért is nagyon lényeges, mert a Sarkad, illetve a határ felé történő közlekedés szempontjából sokan választják ezt a szakaszt.

Mittag Mónika, az egyik érintett városrész önkormányzati képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy a csomóponttal kapcsolatban számos lakossági megkeresést kapott, ezért is fontos, hogy a fejlesztés biztonságosabbá teszi a körülményeket.

Kónya István alpolgármester, a másik érintett városrész önkormányzati képviselője kiemelte, a csomópont több ezer ember közlekedését szolgálja. Kitért arra, hogy maga a térszerkezet is megújul, és illeszkedik majd a városképbe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában