Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom

2022.09.24. 13:38

Közel kétszáz gyereket emeltek a magasba Csabán

Szombaton tartották a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szervezésében, valamint önkormányzatokkal és helyi civilekkel együttműködésben zajló országos gyerekemelést, amelyhez a Békéscsabai Család és Karrier PONT is csatlakozott. Itt is pontban 11 órakor emelték szüleik gyermekeiket a magasba egyszerre, ahogy a Kárpát-medence többi, összesen több mint negyven pontján.

V. E.

Fotó: Für Henrik

Herczegné Számel Annamária, a család és karrierpont vezetője kérdésünkre elárulta, az idei gyereket a magasba rendezvény is sikeres volt Békéscsabán, hiszen összesen 211 felnőtt és 180 gyermek érkezett hozzájuk, utóbbiakat pedig mind a magasba emelték. Hozzátette, az első alkalomtól kezdve minden évben, így immár ötödik alkalommal csatlakoznak a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom programjához. Azzal a céllal szervezik meg ők is ezt az eseményt, hogy Békéscsabán is megmutassák, a gyermek örök érték.

 

Végül elmondta, a családok már előre várják az emelés napját, hiszen az nemcsak magáról a pillanatról szól, hanem a kellemes kikapcsolódásról is. Család és karrierpontjukon ugyanis szerveztek erre a napra koncertet, arcfestést, ugrálóvárat, lufihajtogatást és kézműves foglalkozásokat is. Ezenfelül az ilyenkor kiosztott Apa-, Testvér- és Nagyszülő füzeteket is nagyon szeretik a résztvevők.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában