Színes programok

2022.09.10. 19:12

Főzőversenyt rendeztek a muronyi falunapon - Galériával

Tizennyolcadik alkalommal rendezték meg szombaton Muronyban a falunapot.

A program főzőversennyel indult, melyen több mint harminc csapat négyszáz tagja készítette el saját szája íze szerinti marhapörköltjét. Délután Tabáni István lépett a színpadra, majd Szegfű Gábor polgármester ünnepélyesen megnyitotta a helyi fém-és famegmunkáló mesterek – Balogh Róbert, Egri István és Kiss Péter munkáit bemutató – kiállítását. 

A gyermekeknek a Bóbita zenekar húzta a talpalávalót, majd a békésiek zumbabemutatója szórakoztatta a közönséget. Kihirdették a tortasütő verseny eredményeit is, a helyi háziasszonyokból álló zsűri Rusz Györgyné alkotását ítélte a legjobbnak. A finomságokat később mindenki megkóstolhatta. Este Vastag Tamás énekelt, majd táncbemutató vette kezdetét. 

A kísérőprogramok – kisvonatozás, ugrálóvár, vásár, hennafestés – mellett a helyiek gépparkját, traktorait is kiállították a művelődési ház mellett, és egész nap zajlott a lengőteke verseny. Szegfű Gábor elmondta, a rendezvényre egymillió forintot nyertek a Nemzeti Művelődési Intézettől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában