Kitelepülés

2022.09.22. 11:16

A Szakmák utcája segítette a pályaválasztást Orosházán

Vidámság, ajánlás, bemutatók és fiatalos hangulat jellemezte Orosháza belvárosát, az Árpád-kertet csütörtök délelőtt, ahol a Gyulai SzC Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium idén is megrendezte a szakmák utcája programját.

Cs. I.

Szorgalmasan kínálták az arra járókat a vendéglátást tanulók /A szerző felvételei/

Kitelepültek az asztalosok, a pincérek, a hentesek, a szépészet, illetve az egészségügy szakmái, a rendészeti-, a gépészeti- és drónismeretekkel rendelkező fiatalok. Ajánlották az érdeklődő járókelőknek, főként a pályaválasztás előtt álló fiataloknak és hozzátartozóiknak az iskola által kínált lehetőségeket. Bemutatták, miről szólnak a mindennapok. Pörneki Attila intézményvezető elégedett volt a látottakkal.

– Iskolánk szakmai palettája színes a technikumi és a szakiskolai képzésünkben. Előbbiben a gépészet, a szépészet, a rendészet és közszolgálat ágazatban is lehet tájékozódni – mutatott körbe. 

Kiemelte a gépgyártás technológiai technikusi szakmákat. Elmondta, akik náluk végeznek, azoknak technikusi vizsgáját beszámítják a Szegedi Tudományegyetem mérnöki karán – erről a sikeres egyeztetéséről is beszámolt az intézményvezető, majd a szakképző kínálatát sorolta.

A Gyulai SzC Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium idén is megrendezte a szakmák utcája programját.

Kiszely Nándor, a csorvási fiatal érettségi után döntött úgy, hentesnek tanul. Most elsős a mezgében, vele is a szakmák utcájában találkoztunk. Elmesélte, döntésében szülei is támogatják. A pusztaföldvári diáklány, Halter Dóra a pincér-vendégtéri képzésben vesz részt. A tizedik évfolyamon tanuló lány elárulta, pályaválasztásakor nagyon jó döntést hozott, szereti iskoláját, a közösséget – s miközben beszélgettünk, a forró kávé is elkészült, amivel az arra járókat kínálta diáktársaival együtt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában