Aratás után

2022.08.01. 16:52

Sorra érkeznek a kárenyhítési kérelmek Békés megyében

Az aratás után a szalmabetakarítással is végeztek megyénk gazdái.

Ny. L.

Archív fotó

Fotó: Bencsik Ádám

Az aratási koordinációs bizottság hétfői, telefonon és interneten megtartott ülésén elhangzott az is, hogy a tarlóhántás 70 százalékon áll Békésben. Raktározással, tárolással kapcsolatos gondok nincsenek, és nem is várhatók. A búza átvételi ára emelkedett, a takarmányé 130 ezer forint/tonna, az étkezésié 140 ezer forint/tonna körül alakul.

Tóth János, a Békés Megyei Kormányhivatal agrárügyi főosztályvezetője a kárenyhítéssel kapcsolatban adott tájékoztatást. Kiemelte, az elmúlt héten 827 kérelem érkezett hozzájuk. Az eddig kérelemmel érintett terület nagysága Békésben meghaladja a 120 ezer hektárt, a táblaszám pedig a húszezret. Hozzátette, az aszály továbbra is nagy problémát jelent a megyében.

Magyarné dr. Knap Diána, a megyei kormányhivatal agrár- és vidékfejlesztést támogató főosztályának vezetője hangsúlyozta, a helyszíni ellenőrzések vannak a középpontban. Az összes területalapú támogatásnál 41, ezen belül az AKG-ÖKO vizsgálatánál 87 százaléknál tartanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában