2022.08.14. 06:35
Sámsonra érkeztek a pályázati sikerekkel
Minden korosztálynak kínált szórakoztató kikapcsolódást az idei falunap a szabadidős parkban a hétvégén.
A színpadi műsorok mellett óriási sikere volt az ugrálóvárnak, meg az új, bekerített műfüves focipályának. Ide érkezett jó hírekkel Erdős Norbert országgyűlési képviselő. Annus István polgármesterrel tájékoztatták a résztvevőket azokról az újabb pályázati sikerekről, amiknek köszönhetően gyarapodhat a község. A Magyar Falu Programban Békéssámson önkormányzata a Belügyminisztériumtól REKI-támogatás címen 6 millió 400 ezer forint vissza nem térítendő támogatást kapott – jelentette be Erdős Norbert.

– A mindennapi munkához ez hatalmas segítség, stabil a költségvetésünk, ám a számlák kifizetéséhez jól jön minden forint, miközben bennünket is a takarékos előrelátás jellemez – fűzte hozzá a település vezetője. Ezzel utalt azokra a törekvéseikre (energetikai beruházásaikra, napelemekkel felszerelt intézményeikre, alternatív fűtési megoldásokra), amelyekkel a rezsit csökkentik.
A napközis konyhájukat, mint a legnagyobb fogyasztójukat említette a polgármester, valamint az óvodában, a művelődési házban felszerelt új, fűtő-hűtő klímákról is szólt, amelyekkel igyekeznek majd a téli hónapokban is a takarékos megoldásokat választani.
Az önkormányzat a Vidékfejlesztési Program keretében külterületi út aszfaltozására 48 millió 154 ezer forint támogatást kapott – folytatta a sort az országgyűlési képviselő. A település négy sarkán lakók és a gazdák is jól járnak ennek a projektnek a megvalósításával. Ehhez a település 15 százalékos önerőt tett – egészítette ki Annus István az információt.

A békéssámsoniak műfüves pályára 50 millió forintot nyertek.
– Közösségteremtő hely lett a pálya, fantasztikus látni, ahogy élvezik egész nap a sámsoniak. Bekerített, világítással rendelkezik. Önerőből, félmillió forintból még egy lábtengónk is lett – tette hozzá Annus István.
Önkormányzatuk az együttműködésnek köszönhetően belügyminisztériumi forrásból a Névtelen utca aszfaltozására is nyert 20 millió forintot. E vissza nem térítendő támogatás mellé a település 5 százalék önerőt tett. Szeretnék augusztus végére a munkát elvégezni.
