Gyomnövény-szennyezettség

2022.08.11. 13:40

Rossz hír az allergiásoknak: már Békésben is virágzik a parlagfű

A rendkívül aszályos időjárás ellenére Békésben is elkezdődött a parlagfű virágzása. A megyében szerencsére a nagy, egybefüggő fertőzött terület ritka, viszont mindenképpen oda kell figyelni a védekezésre.

P. G.

Illusztráció

Forrás: shutterstock.com

Eddig mintegy 30, parlagfűvel fertőzött foltot találtak a szakemberek a megyében – tájékoztatta lapunkat a Békés Megyei Kormányhivatal. Mint megtudtuk, döntően a táblaszegélyeken, és a táblák forgóiban fordul elő a gyomnövény. Fontos tudni, hogy aki nem védekezik a parlagfű ellen, nem kaszálja le a gyommal fertőzött, virágzó területet, azt a hatóság megbírságolja. 

Összességében elmondható, hogy Békés megye a parlagfű szempontjából nem számít erősen fertőzöttnek. A rendszeres kaszálás viszont továbbra is fontos, hiszen ezzel csökkenthető a leghatékonyabban a levegőben a parlagfű virágporának mennyisége.

A hatályos jogi szabályozás értelmében a földhasználó egész évben köteles az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani. A hatóság folyamatosan ellenőrzi a parlagfű elleni védekezési kötelezettség betartását. A helyszíni ellenőrzés elvégzése belterületen a jegyző, külterületen kormányhivatal, mint ingatlanügyi hatóság feladata. Fontos tudni, hogy tavaly óta jelentősen változott a parlagfű elleni közérdekű védekezés szabályozása: ha az adott részen a gyomnövény-szennyezettség meghaladja 30 százalékot, a kultúrnövény tőszámától függetlenül minden esetben le kell kaszálni a területet.

A védekezést elmulasztó földhasználókkal szemben – a felvett jegyzőkönyv alapján – a növényvédelmi hatóság jár el, és szabja ki a bírságot, amelynek mértéke az ingatlan elhelyezkedésétől, a terület nagyságától és a fertőzöttség szintjétől függ. A bírság összege 15 ezer forinttól 5 millió forintig terjedhet. Ha a hatóság végezteti el a közérdekű védekezést, kaszálás, annak költségei is a földhasználót terhelik.

A parlagfű-mentesítés nemcsak a gyomnövény mezőgazdasági, nemzetgazdasági kártétele miatt fontos, hanem azért is, mert pollenje a lakosság mintegy 20 százalékánál egészségügyi problémát okoz. Az allergia hazánkban a negyedik legfontosabb nem fertőző betegség, jelentősen befolyásolja a mindennapi életvitelt, csökkenti a teljesítőképességet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában