Rendkívüli testületi ülés

2022.08.25. 18:23

Megújulhat a gimnáziumnál a Bodoky köz Gyulán

Megújulhatnak a Bodoky köz közlekedési létesítményei Gyulán – egyebek mellett erről is döntött csütörtökön megtartott rendkívüli ülésén a fürdővárosi képviselő-testület. Dr. Görgényi Ernő polgármester hírportálunknak elmondta, a kormány tavaly 400 millió forintos támogatást biztosított az önkormányzatnak a pandémia miatt, az azzal összefüggésben kieső adóbevételek kompenzálására.

P. G.

Az említett összeget a város kizárólag közlekedésfejlesztési feladatok megvalósítására, térfigyelő kamerarendszer kiépítésére, valamint önkormányzati feladatok ellátásával kapcsolatos támogatás nyújtására használhatja fel. A közlekedésfejlesztési feladatokra szánt forrást főként útfelújításokra fordítják, illetve tervezték a Henyei Miklós utcai kerékpárút rekonstrukcióját is, ám ehhez a megítélt támogatáson felül több mint 118 millió forintos saját erő bevonására is szükség lenne. Ezért a grémium úgy határozott, hogy utóbbi beruházást más forrásból egy későbbi időpontban kívánja megvalósítani, és ahelyett a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium főbejáratához vezető, Bodoky közben található beton burkolatú gyalogos járdát és nagy kockaköves gépjárműbehajtót elbontják, és egységes térkő burkolatú közlekedési felület hoznak létre. Az összes forrást és beruházást figyelembe véve mindehhez a megítélt támogatáson felül 7 millió 191 ezer forintos önerő szükséges, amit az önkormányzat biztosít majd.

A Bodoky közben megvalósuló fejlesztés kapcsolódna a korábbi években elkészült, a gimnáziumtól a K. Schriffert utcai hídhoz vezető járda kivitelezéséhez, valamint a Bodoky köz és a Bodoky utca kereszteződésének térkövezéséhez. A kivitelezés megvalósulásával a gimnázium megközelítése mind gyalogos, mind a kerékpáros közlekedés számára teljes körűen, minden irányból biztonságosabbá válhat. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában