Helyi értékek

2022.08.22. 19:47

Kézművesek, termelők is bemutatkoznak a csabai Megyenapon

Szeptember 3-án, szombaton ismét megrendezi Békéscsaba főterén a megyei önkormányzat a Megyenapot, benne Békés megye legnagyobb kézműves vásárával és termelői piacával. Több kézműves és termelő a kezdetek óta részt vesz a rendezvényen.

Licska Balázs, [email protected]

Az idei Megyenapon is kitárul An-Zsu varázsládája. Forrás-Győri Zsuzsanna elmondta: a kezdeti hobbi mára családi vállalkozássá nőtte ki magát, amelyben megtalálta önmagát, illetve kiemelte, hogy abban szerepet vállal édesanyja és lánya is, tehát mindhármuk munkáival találkozhatnak a rendezvény látogatói. 

Kisgyermekek számára készítenek textilből, gyapjúfilcből fejlesztő játékokat, így ujjbábokat és könyveket a hagyományok jegyében, a magyar népmeséket alapul véve. Hét-nyolc éve kezdtek ezzel foglalkozni, csak két esztendő az arculat kialakításával telt, ennyi idő alatt rajzolódott ki a fogékony szülők és pedagógusok visszajelzései alapján, hogy a mesék világa felé kell terelniük a munkáikat. 

Tapasztalataik szerint egyre többen érdeklődnek a hagyományos játékok iránt. Eddig mindegyik Megyenapon kipakoltak, a kedvenc rendezvényükről van szó, amelyen színvonalas kézműves termékek jelennek meg A-tól Z-ig.

Forrás-Győri Zsuzsannáék különleges és egyben hagyományos játékaikkal a kezdetek óta részt vesznek a Megyenapon.

Ebben az évben is kóstolhat Herczegi Ízeket a Megyenap közönsége. A békéscsabai Herczeg Aranka elmondta, csaknem tíz éve kezdett különleges lekvárokkal foglalkozni, és a mostani rendezvényre is számos érdekes ízzel, termékkel készül. Kínál majd többek között rózsalekvárt, rózsaszörpöt, levendulaszörpöt, zöld dióbefőttet és zöld diólekvárt, ezek között vannak olyanok, amelyek a nemzeti park védjegyét szintén kiérdemelték. 

Hozzátette, a lekvárok többsége szőlőcukorral készült, ugyanakkor vannak kimondottan cukormentes termékei is. Az alapanyagok egy részét, amit lehet, a nemzeti park területéről gyűjti be, de például a rózsa és a levendula saját kertből származik. 

Mindent csak kis mennyiségben készít, és olyan technológiával, hogy az alapanyagok minél több értékes anyagot megtarthassanak. Ő is a Megyenap állandó résztvevője, amely szerinte azért kiváló rendezvény, mert azok is megismerhetik a kistermelőket, akik nem igazán járnak piacra.

Eddig minden Megyenapon részt vett, és az ideit sem hagyná ki az orosházi Asztalosné Szilágyi Julianna, aki 1990 óta foglalkozik száraztészta készítésével. Elmondta, hogy édesanyja volt tésztás a városban, és miután ő nyugdíjba vonult, átvette tőle a stafétát, a vállalkozást pedig azóta férjével közösen viszi. 

Herczeg Arankáék izgalmas ízeket kínálnak.

Hozzátette, nyolc- és négytojásos száraztésztákat gyártanak, a paletta pedig rendkívül széles, sorolta, hogy szinte minden megtalálható a gyufatésztától a csigatésztán keresztül a levestésztákig. Minden nap dolgoznak, az immár több mint három évtized alatt kialakult egy stabil vevőkör, amely fogékony a termékei iránt. Kedveli a Megyenapot, úgy véli, egy olyan színvonalas rendezvényről, lényegében összejövetelről van szó, amelyen bemutatkoznak Békés megye értékei.

Értékek jelennek meg a Megyenapon

Zalai Mihály, a Békés megyei közgyűlés elnöke elmondta, hogy immár hetedik alkalommal rendezik meg az országosan is egyedülálló programot. Hagyomány, érték, közösség – ezeket választották az esemény jelszavainak, amelyek közül az érték különösen fajsúlyos helyen áll. Ennek megfelelően az értéktárak, így a megyei értéktár és a települési értéktárak is bemutatkoznak, eddig több mint harminc település jelezte, hogy részt vesz a programon.

Ezt kiválóan kiegészíti Békés megye legnagyobb kézműves vására és kistermelői piaca. Ennek kapcsán kitért arra: újdonságként bemutatkozik a Viharsarki Termék brand, hiszen immár számos kézműves és kistermelő megkapta a logó használati jogát.

Elmondta: Békés megyében nagyon lényeges a nemzetiségi kultúra, amely mind a színpadon, mind a Megyenap területén fontos helyet kap majd, a nemzetiségek ételkóstolókkal is számítanak az érdeklődőkre. A szervezők gondoltak a gyermekekre is: lesz egy nagy sátor kifejezetten a számukra, kézműves foglalkoztatóval, illetve több programot, mesemondást, bábszínházat is szerveznek a kicsiknek.

Kapcsolódó cikkünk: Újra Megyenapnak ad otthont a békéscsabai főtér

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában