Énekkari képzés

2022.08.14. 20:42

Karvezetők bizonyították tudásukat a határmenti kurzuson Békéscsabán

Lezárult a 14. Határmenti Karvezető és Énekkari Kurzus vasárnap délután a békéscsabai Baptista Imaházban. A háromnapos programon karvezetők és kórustagok mutathatták be megszerzett tudásukat az elismert oktatók és a közönség előtt.

Vágvölgyi Nóra

Fotók: Für Henrik

Záró istentisztelettel ért véget az idei 14. Határmenti Karvezető és Énekkari Kurzus a a békéscsabai Baptista Imaházban. Bálint József, a kurzus főszervezője lapunknak elmondta, a három napos képzésre a megyei jelentkezők mellett, Debrecenből, Karcagról és a határon túlról is érkeztek karvezetők a csabai Baptista Imaházba.

– Idén 10 éves kortól 50 éves korig voltak jelentkezők. Valamennyien egyházi gyülekezetek kórusaiban énekelnek, és most kedvet kaptak arra, hogy megtanulják nálunk a karvezetést. 15 évvel ezelőtt még csak 3-4 karvezetővel és 12 fős kórussal indult a programsorozat, az évek alatt pedig egyre többen jöttek. Volt olyan alkalom, amikor 140 kórustag és 70 karvezető jelentkezett a kurzusunkra. Idén viszont – talán azért, mert február helyett augusztusra hirdettük a programot – 23 karnagy és 60 kórustag bizonyíthatott az elismert oktatók előtt – ismertette a program főszervezője.

20220814 Békéscsaba Ünnepi Záró Istentisztelet fotó Für Henrik Békés Megyei Hírlap
Forrás: Fur_Henrik

Mint megtudtuk, a hétvége zenei művészeti vezetője, Oláh Gábor karnagy volt, aki sok éven át a Magyar Rádió énekkarának a másodkarnagya, korrepetitora volt. Ma pedig már a Baptista Központi Énekkar karnagya. Oktatóként vett még részt Oláh Gábor mellett, a gyulai származású Kovács István, aki az Újpesti Baptista Gyülekezet énekkarának karnagya, Oláh Miklós, a budapesti vonósok egyik művésze és Erdei István, a Békési Baptista Gyülekezet énekkarának karnagya.

A háromnapos rendezvényt egy ünnepi Istentisztelet zárta, melyen elsőként Takács Zoltán, a csabai baptista gyülekezet lelkipásztora köszöntötte a megjelenteket. Majd Takács Árpád, a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető főispán tartotta meg ünnepi beszédét. Aki mint fogalmazott, ez a három nap út, híd és kapocs a résztvevők számára.

– A zene híd a menny és a föld között, út a szívekig és összekötő kapocs ember és ember között. Az egyházi énekekre ez talán még inkább igaz, mert az valódi kapocs lélek és lélek, ember és ember között. És a kurzus tagjai azért ülnek össze minden évben, hogy a közösség hangján adjanak hálát és dicsőítsék a mindenség teremtő urát – osztotta meg gondolatait a résztvevőkkel a megyei főispán.

 

Egyúttal kiemelte, a Baptista Gyülekezet legyen szó oktatásról, szociális tevékenységről vagy lelki támogatásról mindenhol jelen van, támogató kezet nyújt.

– Az általuk átvett Szent László Általános Iskolában is példamutatással végzik azt a szolgálatot, amit iránymutatásként kapnak a teremtőtől. De ott voltak a katasztrófahelyzetekben, és helyt álltak a menekültek fogadásában is – sorolta Takács Árpád.

A főispán beszédét követően Herczeg Tamás országgyűlési képviselő gondolatait Takács Zoltán lelkipásztor tolmácsolta a megjelenteknek. Mint elhangzott, az hogy idén már az imaházban fogadhatták a szervezők a kórusvezetőket és kórustagokat nagyban köszönhető Soltész Miklós az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárnak, ugyanis az általa vezetett államtitkárság az imaház felújítását és a háromnapos eseményt is támogatta.

– A szép tiszta ének tiszta lélekből fakad, a lelki tisztaság alapját pedig a hit adja, az a keresztény hit, amely vezérlőelvet és kapaszkodót jelent az egyre nagyobb értékválságba kerülő világban. Ebből az értékválságból kiutat jelenthet, ha a zajból kihallatszik, kiemelkedik a tiszta hang, a hit hangja, az önök hangja. Kívánom, hogy minél többen meghallják ezt hangot – írta a képviselő.

És bár Soltész Miklós, az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár a záró istentiszteleten nem tudott részt venni, a szervezők az eseményen elmondták, hogy az államtitkár az egyik szombati próbán tiszteletét tette náluk, és több mint egy órán át hallgatta a vizsgázók által énekelt zsoltárokat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában