Fesztivál

2022.08.13. 14:57

Ismét pogácsaillat lengte be Kétegyháza Fő terét

Hétvégén kicsik, nagyok, helyiek és vendégek, valamint a testvértelepülésekről érkezők összegyűltek Kétegyháza Fő terén, hogy részt vegyenek a nagyközség legnagyobb rendezvényén, a tizennegyedik alkalommal megrendezett Pogácsa Fesztiválon.

Vágvölgyi Nóra, [email protected]

A Pogácsafesztivál megnyitóján elhangzott, a programsorozat lényege a hagyományápolás, emlékezés arra, hogy miként alakult ki a mai település. Az első írásos emlékek szerint a mai Kétegyházán letelepülő ősök sárpogácsákat gyúrtak, majd eldobálták azokat. Az első házak pedig ott épültek ahová ezek hullottak. Innen a pogácsafesztivál ötlete, ahol már nem sárból, hanem tésztából készítenek finomságokat a helyiek.

A rendezvény első napján, pénteken elsőként dr. Rákócziné Tripon Emese, Kétegyháza polgármestere köszöntötte a megjelenteket.

Dr. Rákócziné Tripon Emese

Beszédében kiemelte: a hagyományokat, az elődök meséit elfeledni nem szabad, azokat meg kell őrizni és tovább kell adni. És ha alkalmas idő adódik rá, meg is kell azt ünnepelni. – Ilyen hagyomány a Pogácsafesztivál, őseink játékos hiedelmének megtartása, felemlegetése, továbbjátszása, amit két év kihagyás után ismét megrendezünk – fűzte hozzá a polgármester.

A településvezető után Borbély Erika, a Kétegyházi Román Nemzetiségi Önkormányzat elnöke köszöntötte a megjelenteket, aki kiemelte, hogy az 5. Román Nemzetiségi Napot a Pogácsafesztivál részeként rendezik meg.

Borbély Erika

–  A szombati Román Nemzetiségi Nap célja a román kultúra, a hagyományok ápolása, a kapcsolatok fenntartása a magyarországi románok lakta települések hagyományőrzői, román önkormányzatai, művészei és a civil szervezetek tagjai között. Ezen a napon betekintést engedünk a román kultúra elemeibe, az ősi román hagyományokba. Hiszen a kétegyházi románság megmaradásának egyik feltétele a román nyelv megőrzése, a nemzetiségi hagyományok megtartása, ehhez pedig elengedhetetlenek ezek a rendezvények – ismertette az elnök.

A fesztivál nyitóünnepségén Szegedi Balázs, a megyei önkormányzat alelnöke úgy fogalmazott, az esemény idén is a találkozás örömét hozza el a résztvevőknek.

Szegedi Balázs

– A nevetésből, az együtt töltött közös időkből, a közös élményekből újrafonhatjuk közösségünk erejét. Ugyanis ma már kutatások is bizonyítják, hogy aki aktív tagja valamilyen közösségnek, az egészségesebb és magasabb életkort él meg – osztotta meg gondolatait, továbbá úgy fogalmazott: ezen a hétvégén mindenki töltse meg tarisznyáját pogácsával, hittel, reménnyel és közös élményekkel.

Kozma György, az Országos Román Önkormányzat elnöke elmondta, az országos önkormányzat célkitűzései között szerepel, hogy jó kapcsolatot alakítson ki azokkal a településekkel, ahol román nemzetiségi lakosok is élnek. – Ilyen Kétegyháza is. Ezért bízom benne, hogy továbbra is fennmarad az a jó kapcsolat, ami az évek során kialakult – hangsúlyozta az elnök.

Kozma György

Takács Árpád megyei főispán szerint az elmúlt évek azt mutatják, hogy Kétegyháza soha nem adja fel.

– Akkor sem adták fel, amikor az iskoláról kellett dönteni, amikor felújításokat végeztek az orvosi rendelőben, vagy az önkormányzat épületénél. A szakképző iskola is megújult, és ahogy hallom, virágzik, fejlődik. Ez mind arra mutat, hogy a megye ezen szegletében, Kétegyházán jó élni és jó ide hazatérni. A mai nap pedig ünnep tisztelgés az elődök és az utódok előtt is. Büszkék vagyunk elődeinkre, és támogatjuk utódainkat, mert a cselekvés, a hit, a tenni akarás így öröklődik generációkon keresztül, így lesznek a lángőrzőkből lánggyújtók is – emlékeztetett a főispán.

Dr. Takács Árpád

A rendezvényen többek közt főzőverseny és természetesen pogácsasütő verseny is volt, és mivel Kétegyházán sokan román gyökerekkel rendelkeznek, a román hagyományok a sós finomságok készítésénél is jelen voltak. Mindezek mellett többféle színpadi műsor, tánc, folklór, koncertek, valamint küzdősport bemutató szórakoztatta a megjelenteket. A vasárnap estét pedig tűzijátékkal zárják a szervezők.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában