Békés megye

2022.08.16. 09:55

A nyári munkával pénzt keresnek és értékes tapasztalatokat szereznek a diákok

A tavalyi esztendőhöz hasonlóan idén is legkevesebb kétezer-kétszáz, 16 és 25 év közötti, nappali tagozatos tanuló vállalhatott, illetve vállalhat nyári diákmunkát július-augusztusban Békés megyében. A program megvalósításához a kormány több mint 266 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít megyénkben.

Papp Gábor

Szűcs Bettina Erika Szabóné Kis Erika koordinálásával dolgozik a békési önkormányzatnál

Fotó: Für Henrik

 A békési önkormányzatnál a két hónap alatt összesen hatvan fiatal vállalhat ilyen módon munkát. Szűcs Bettina Erika, az ­Eötvös Loránd Tudomány Egyetem török szakirányos hallgatója a szociális osztályon segít be augusztus elsejétől. 

Több szempontból is hasznos számomra ez a lehetőség. Egyrészt jól jön a munka, másrészt új embereket ismerhetek meg, illetve belelátok a hivatal munkájába. Biztos vagyok benne, hogy ez később még hasznomra válhat

 – fogalmazott az egyetemi hallgató hírportálunk kérdésére. Bettina elárulta, nyelvtudásával később nemzetközi kapcsolatok irányban szeretne elhelyezkedni. 
Szabóné Kis Erika közfoglalkoztatási koordinátor hírportálunknak elmondta, nagyon örülnek annak a lehetőségnek, hogy hat órában fiatalokat foglalkoztathatnak a nyári időszak alatt: – A munkájuk egyrészt segítséget jelent a szabadságolások ideje alatt, másrészt ők is tapasztalatot szereznek. Van olyan nyári diákmunkás, aki korábban be is dolgozta magát az önkormányzathoz – tette hozzá. 

– Többen visszatérő „vendégek” a projektben, korábban is vállaltak már munkát ilyen módon, ami mutatja, hogy ez a korosztály is szívesen dolgozik. Tudomásunk szerint pedig később, amikor el akarnak majd helyezkedni, ezek a tapasztalatok az előnyükre vállnak, gyakran a munkavállalók számára is fontos szempont, hogy egy-egy jelentkező már dolgozott-e. 

A szakember érdekességként megemlítette, hogy idén kifejezetten sok fiatalabb, 16 év körüli diák is részt vesz a programban. Mint megtudtuk, a hivatal mellett például a Derűs-házban, a rendelőintézetben, illetve Dánfokon is foglalkoztatnak fiatalokat a városban. 

A diákok részt vesznek a karbantartási feladatokban, a Derűs-házban a kézügyességüket kamatoztathatják, dísztököt készítenek, szivacsot vágnak a varrodai munkához, illetve anyagot a szőnyegkészítéshez, hiszen az intézményben ezekkel a dolgokkal is foglalkoznak. 

Kálmán Tibor, Békés polgármestere hangsúlyozta, nagyon fontosnak tartották, hogy idén is csatlakozzanak a programhoz: – Lényeges, hogy minél több területen támogassuk a fiatalokat, aminek egyik kiemelt módja a nyári diákmunka – fogalmazott a városvezető. – Az érintettek így tapasztalatokat szereznek, és pénzt is kereshetnek, ami akár tanévkezdéshez, akár a továbbtanuláshoz, akár más módon segítséget jelent a számukra. 

A Békés Megyei Kormányhivatal korábban arról tájékoztatta hírportálunkat, hogy idén is állami támogatással vállalhatnak munkát a nappali tagozatos, 16-25 év közötti Békés megyei tanulók július-augusztusban. A 25 év alattiak munkavégzése az idéntől szja-mentes, így több pénz maradhat a diákoknál. 

Sok ezer diáknak segítettek az országos programmal

A „Nyári diákmunka” program segíti a fiatalkori inaktivitás csökkentését, és elősegíti, hogy a diákok korai munkatapasztalatot és munkajövedelmet szerezhessenek. A támogatásokat önkormányzatok és a mezőgazdaságban, turizmusban, vendéglátásban működő vállalkozások hívhatják le. Fontos változás, hogy a 25 év alattiak munkavégzése az idéntől szja-mentes, így több pénz marad a diákoknál. 

A programba azok a 16–25 év közötti, nappali tagozaton tanuló diákok jelentkezhettek, akik nem állnak munkaviszonyban és nincs vállalkozási jogviszonyuk.

Az önkormányzatok esetében legfeljebb napi 6 órás foglalkoztatás támogatható. A helyhatóságok részére maximum 2 hónap időtartamra teljesen megtérítik a munkabért. A mezőgazdaságban, a turizmusban és a vendéglátásban tevékenykedő munkaadóknál legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatás támogatható, a program a munkabér összegének 75 százalékát vállalja át. Az elmúlt kilenc év alatt – a program keretében – a megyében mintegy 16 ezer fiatal munkához jutását segítette a kormány, több mint 1,5 milliárd forintból. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában