Lélegzetvétel

2022.08.28. 06:35

Az elmúlt napok esőzései enyhítették az aszályhelyzetet Békésben

Augusztus 20-án a Körösök vidékén olyan csapadéktevékenység kezdődött, mely enyhítette az aszályhelyzetet.

P. G.

Fotó: shutterstock.com

Jellemzően helyi záporokból-zivatarokból hullott jelentősebb eső, de megállapítható, hogy az elmúlt napok zivataraiból közel egyenlő arányban jutott a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság mindhárom szakaszmérnökségének területére csapadék – tájékoztatott a KÖVIZIG. A fenti időszakban az igazgatóság működési területén 30,1 milliméter csapadékátlagot mértek, a romániai vízgyűjtőterületen pedig 29,8 millimétert.

A 24 óra alatt lehullott legtöbb csapadékot ezen négy nap során a KÖVIZIG területén Újiráz-Kót állomáson augusztus 21-én észlelték (74,6 mm), a romániai vízgyűjtőn augusztus 22-én Bánffyhunyad állomáson mérték (42,0 mm).

A mért adatok alapján elmondható, hogy a hegyvidéki vízgyűjtőn hullott csapadékok hatására a Körösök vízhozamai valamelyest emelkedtek, de még mindig jelentősen elmaradnak az augusztusra jellemző sokévi átlagtól. A Sebes-Körösön, Körösszakálnál az augusztusi sokévi átlag: 17,2 m3/s, augusztus 24-én 4,2 m3/s. A Fekete-Körösön, Sarkad-Malomfoknál, az augusztusi sokévi átlag 12,4 m3/s, míg augusztus 24-én 5,49 m3/s volt.

A Fehér-Körösön Gyulánál az augusztusi sokévi átlag 7,51 m3/s, augusztus 24-én 1,23 m3/s volt ugyanez a szám.

 

A Körösökön üzemelő duzzasztóműveken a csapadékok hatására kialakult kisebb vízhozam emelkedések miatt az elmúlt időszak közel „0” vízhozamai helyett, ismét megfelelő mennyiségű átbukó vizet tudott biztosítani az igazgatóság. A javuló hidrometeorológiai helyzetre tekintettel augusztus 22-én 18 órától a vízhiány elleni védekezéssel kapcsolatban az Országos Műszaki Irányító Törzs befejezte munkáját.

Vízminőséggel kapcsolatos problémák nem jelentkeztek, a vízminőségi eredmények a mintavételezés során jellemzően I-II. osztályúak voltak.

Augusztus 24-től megszüntették a rendkívüli mezőgazdasági öntözési tevékenység korlátozását, valamint a vízszétosztási rendet a Malomfok-Inándi -, Élővíz-csatorna -, valamint a Kettős-Körös szórvány öntözőrendszerben.

A Danzugi-holtágra és a Félhalmi-holtágra telepített provizóriumok elbontása, telephelyre szállítása csütörtökön megkezdődött. Jövő héten pedig elindul a Hortobágy-Berettyó vízkészletének tározására kiépített betétgerendás elzárás elbontása.

A nagy vízigényű rizstelepi öntözések augusztus 20-tól megszűntek, valamint a szántóföldi öntözési igények is csökkentek. Amennyiben a hidrometeorológiai helyzet kedvező marad a további öntözési -, illetve az őszi kelesztő öntözéshez szükséges vízigényeket is maradéktalanul ki tudják szolgálni.

Az igazgatóság az elmúlt hónapokban minden vízigényt ki tudott elégíteni, a már meglévő vízjogi üzemeltetési engedélyeseken túl, a több mint 100 rendkívüli öntözési szerződéssel rendelkezőket is. Vízszétosztási rendet alkalmazva illetékességi területükön összességében több mint 30 ezer hektár terület vált öntözhetővé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában