Madzagfalvi Napok

2022.08.16. 17:22

A megye egyik legnagyobb véradását rendezik Békésen

Pénteken és szombaton ismét megrendezik a Madzagfalvi Véradást Békésen, a Barta Udvarban. Az eseményen mindig több százan vesznek részt, hogy segítsék a betegek gyógyulását, a műtéteket. A vérre nagyon nagy szükség van, hiszen nyáron csökken a donorok száma.

Papp Gábor-Nyemcsok László

A Madzagfalvi Retró Véradás /Archív fotó/

Fotó: Imre György

A hatvanöt éves békési Lipcsei Sándor ezen a héten is ott lesz a Madzagfalvi Véradáson. A férfi már 131-szer adott vért, és ez a szám vélhetően még magasabb lenne, ha annak idején a munkahelyéről kimehetett volna ilyen eseményekre.

Tizennyolc évesen adtam először vért, amikor jelentkeztem az MHSZ-hez gépkocsivezető tanfolyamra. Akkor mindegyikünket elvittek. Mivel édesanyám is rendszeres véradónak számított, később én is vele tartottam

 – fogalmazott Lipcsei Sándor, aki elárulta, nagyon fontosnak tartja a véradást, hiszen egyrészt segíthet másokon, másrészt pedig neki is felfrissül a vére, érezhetően jobb a közérzete egy-egy véradást követően.

A szintén békési Rafai Mihály szintén rendszeresen, már 84 alkalommal adott vért: – Számomra nagyon fontos, hogy segíthetek másokon. Ugyanakkor a vérből sok mindent ki lehet kutatni, így mindez a megelőzést is szolgálja. Évente minimum négyszer adok vért – árulta el hírportálunknak. Rafai Mihály elmondta, 1989-ben a katonaság ideje alatt adott vért először, ott, akkor a két nap egészségügyi szabadság sem volt másodlagos, amit kaptak cserébe, azóta egyértelműen a segíteni akarás vált elsődlegessé.

Az ugyancsak békési Samu Csaba nyolcvankilencszeres véradó: – 

Szeretek segíteni az embereken, és ha lehetőségem van arra, hogy ezt tegyem, miért ne segítenék. Soha nem lehet tudni, hogy mikor leszek rászorulva én is hasonlóra

 – fogalmazott. Csaba felidézett egy emlékét is, amikor éppen a vérellátóban volt, és egy hölgynek nagy szüksége volt vérre a műtétéhez, mivel stimmelt a vércsoport, azonnal segített is.

– A véradónak is kedvező, ha segít – tette hozzá, majd kiemelte, ő is a katonaság alatt, 1995-ben adott először vért, azóta pedig évente ahányszor csak lehetősége van rá, megteszi ezt.

Barta István Zoltán, a Magyar Vöröskereszt Békés megyei alelnöke, a Madzagfalvi Véradás főszervezője hírportálunknak elmondta, mind pénteken, mind szombaton 8 és 17 óra között várják a véradókat a Barta Udvarban. A főszervező kiemelte, érdemes előre regisztrálni, mert akkor minimálisra csökken a várakozási idő. A véradók ajándékokat is kapnak, amivel a szervezők elismerik és megköszönik, hogy bekapcsolódnak a karitatív tevékenységbe. Mindenkit meglepnek egy jó minőségű pólóval, egy-egy tollal, belépővel a Gyulai Várfürdőbe, 15 százalékos piperekuponnal, különleges zsákbamacskából is választhatnak, lesz sült kolbász és Czech Pale Lager sör is.

Jelenleg gőzerővel zajlanak előkészületek, hogy minden a legzökkenőmentesebben menjen pénteken és szombaton. Barta István Zoltán és Polgár Zoltán, Békés alpolgármestere magánemberként 252 palack másfél literes ásványvizet osztott szét kedden a városban. Az akcióval enyhítették a kánikula hatásait, igyekeztek hozzájárulni az emberek felfrissüléséhez, illetve a Madzagfalvi Véradásra is felhívták a figyelmet. Ez néhány hét alatt már a második ilyen akciójuk volt. Az említett sört pedig éppen Polgár Zoltán biztosítja a véradáshoz.

A rendszeres véradók közül is sokan elutaznak nyáron, a szabadságok, nyaralások miatt pedig csökken a donorok száma. Holott országosan naponta 1600-1800 önkéntesre lenne szükség. A Vöröskereszt megyei szervezete és a véradó-állomások kiemelt feladatként kezelik a zökkenőmentes nyári vérellátás megszervezését, lebonyolítását.

Tóth Zoltánné, a Vöröskereszt megyei igazgatója kiemelte, az Országos Vérellátó Szolgálat együttműködő partnereként augusztusban egy országos plakátkampánnyal hívják fel a figyelmet arra, hogy a véradásról ilyenkor sem szabad megfeledkezni, hiszen az önzetlen segítségnyújtás e formája nélkül elképzelhetetlen lenne a nyár is.

A kampány fő elemei olyan piros színű gyümölcsök, amelyek hozzátartoznak a nyár érzéséhez az szamócától és a meggytől a görögdinnyéig. Az a célunk, hogy minél több leendő és már meglévő véradó figyelmét ragadjuk meg, akár nyaralás vagy pihenés közben is

 – ecsetelte Tóth Zoltánné.

Tóth Zoltánné: országos plakátkampánnyal hívjuk fel a figyelmet a véradás fontosságára
Fotós: Für Henrik

A plakátokat Budapesten 18, vidéken pedig 30 helyszínen láthatjuk ebben a hónapban, Békés megyében két békéscsabai helyre rakták ki. A Vöröskereszt megyei igazgatója kitért arra, bárki adhat vért, aki egészségesnek érzi magát és elmúlt már tizennyolc éves, de még nem töltötte be a hatvanötödik életévét. A véradások az Országos Vérellátó Szolgálat szigorú szakmai előírásainak köszönhetően biztonságosan és zavartalanul látogathatók. Fontos, hogy a véradásra indulók fogyasszanak megfelelő mennyiségű ételt és folyadékot, valamint vigyenek magukkal személyi igazolványt, lakcímkártyát és TAJ kártyát.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában