Mindenünk a fa

2022.08.11. 15:21

A klímavédelmet gyakorolják a diákok Gyomaendrődön

A Tiszta Út Alapítvány hirdetett pályázatot a Gyulai Tankerületi Központ iskoláinak Mindenünk a Fa címmel.

V. E.

Fotók: Petrovszki Krisztián

A Tiszta Út Alapítvány a pályázatot még 2021-ben hirdette meg a Gyulai Tankerületi Központ iskoláinak, melynek keretében összesen hat iskola nyert el támogatást. 

A sikeresen pályázó intézmények Gyuláról a Dürer Albert, az Implom József és az 5. számú általános iskolák, valamint a megyéből a füzesgyarmati, kétegyházi, illetve dévaványai tankerületi általános iskolák voltak.

A program 2 700 000 forint összegben, saját forrásból valósult meg, mégpedig ezen a héten, egy ingyenes részvételű táborszervezés formájában a gyomaendrődi Pájer Kempingben, amelynek célja a korábbiakhoz hasonlóan ebben az évben is a klímaváltozás hatásainak mérséklésével kapcsolatos tudatformálás – számolt be hírportálunknak Petrovszki Krisztián, az alapítvány kuratóriumi tagja, alapítója és egyben a tábor főszervezője.

 

Elárulta, az ötnapos táborban 14 gyermek tapasztalja meg a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodás lehetőségeit, akik beszélgetésünkkor éppen a természetvédelmi laborvizsgálat érdekességeire csodálkoztak rá. Részletezte, a résztvevő felső tagozatos diákok a programok keretében életkoruknak megfelelő ismeretek és módszerek segítségével információkat szerezhetnek a klímaváltozás okairól és következményeiről. Témájuk többek között a hulladékcsökkentés kérdése, valamint a víz és a klíma kapcsolatának, és a vízzel való felelős bánásmód megértése. 

A gyerekek pozitív élményeken keresztül felismerhetik, hogy mit jelent ez a saját világukban, mit tudnak ők tenni a megelőzés és az alkalmazkodás érdekében, elsősorban a természet szeretete, megőrzése, az otthoni, étkezési praktikák, a tudatos vásárlás, vízhasználat révén. A hét folyamán szerveznek például közös főzést, éjszakai kalandtúrát, vízminőség vizsgálatot, valamint ismerkedtek a környék élővilágával is. Természetesen valamennyi program szorosan kapcsolódik a környezetvédelemhez.

 

Petrovszki Krisztiántól megtudtuk, a tábor jó alkalmat nyújt a klímavédelmi ismeretek megszerzésén túl az ismerkedésre és a csapatépítésre is. Hozzátette, néhány indító játékkal kezdődött a hét, illetve a szabályok összegyűjtésével, valamint közös elfogadásával. Felállították továbbá a kezdetekben a klímamentő táblát, ami egy központi elem maradt a hét további részében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában