Kinevezés

2022.08.24. 09:58

A gyógynövények adhatják a kondorosi népfőiskola specialitását

Závogyán Magdolna, a Nemzeti Művelődési Intézet ügyvezetője a minap Zsótér Máriát nevezte ki a Kondorosi Fehér Liliom Népfőiskola igazgatójának.

Nyemcsok László

– A népfőiskolák alapvető feladata, hogy az embereket olyan közösségi élményekhez juttassák, melyek segítik őket saját útjuk megtalálásában. Emellett a már működő közösségek megerősítésében, valamint új közösségek generálásában is szerepet vállalnak – hangsúlyozta az igazgató.

A Fehér Liliom Népfőiskola kondorosi központtal kezdi meg hamarosan működését. Járási szinten együttműködnek Csabacsűd, Hunya, Kamut, Kardos, Kétsoprony, Murony és Örménykút lakosságával. A népfőiskola ugyanakkor nyitva áll az egész ország és a Kárpát-medence közösségei előtt is.

Zsótér Mária kiemelte, a közösségfejlesztés és felnőttképzések mellett mindig az „itt és mostra”, azaz a helyi igényekre kell reagálniuk.

A kinevezett igazgató, Zsótér Mária (jobbra) mentálhigiénés szakember és közösségfejlesztő is.

–  Kondoroson és környékén jelentős volt az elmúlt időkben a gyógynövénytermesztés és -feldolgozás. A helyi termékek között a gyógynövény lehet az egyik kitörési pont. Ez a környéknek és a népfőiskolának megadhatja azt a specialitást, amit más számára mintaprojektként is megmutathat – ecsetelte a kinevezett vezető. –  Ezenkívül fontos a települési önkormányzatokkal együttműködve a helyi termékek, az őstermelők és a kistermelők termékeinek bevonzása, népszerűsítése, ezzel is generálva a helyi gazdaságok fejlesztését. Ez egy kulturális alapú gazdasági fejlesztés.

Az igazgató hangsúlyozta, fontos az országban elindult népfőiskolai hálózatok együttműködése, megmutatva egymásnak kulturális hagyományaink és örökségünk sajátosságait.

– A szakkörök is bázisai lesznek a népfőiskolának – mondta Zsótér Mária. – A foglalkozásokon megszerzett tudás az egyénnek a megélhetés felé is utat mutathat.

 

A kondorosi szakkörök indulása idén ősszel már az új épületben történik. A Fehér Liliom Népfőiskola beruházása folytatódik, megismerik, belakják a dolgozók az épületet, azt menet közben még jobban a saját arculatukra formálhatják. A foglalkoztatótermeken kívül kialakítanak egy 40 férőhelyes szállást, egy multifunkcionális (kettéosztható) előadótermet és egy, a társasági élet találkozási pontjaként szolgáló kávézót is. Itt a terv szerint a jövőben a környékbeli termelők termékei is megvásárolhatók majd.

– Mindannyiunk számára garancia Zsótér Mária személyisége és szakmai elkötelezettsége az iránt, hogy vezetésével jó kezekben lesz a Kondorosi Fehér Liliom Népfőiskola – emelte ki Závogyán Magdolna.

 

Az igazgató két civil szervezet vezetője is

Zsótér Mária 1991-ig Kondoroson élt, és már ekkor az ifjúság és a kultúra területén tevékenykedett, a község színjátszó csoportját is ő vezette. A debreceni tanítóképzőben diplomázott, majd ezt követően költözött Békéscsabára, az ifiházban, majd utódjában, a Csabagyöngye Kulturális Központban dolgozott 2014-ig. Az ifjúsági terület meghatározó iránya pályájának, mindemellett mentálhigiénés szakember és közösségfejlesztő is. Jelenleg két civil szervezet, a Táliber Közösségfejlesztő Alapítvány és a Közösségfejlesztők Békés Megyei Egyesületének a vezetője. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában