Modern Városok Program

2022.08.02. 11:26

Hadivágányon is épül bicikliút Békéscsabán

Megújul a Dobozi úton a Gém utca és a Csabai út közötti kerékpárút, illetve teljesen új bicikliút épül a Szarvasi úti felüljáró és a Mokry utca között, a volt hadivágány nyomvonalán – ismertette a Dobozi úti helyszínen Nagy Ferenc alpolgármester. Hozzátette, hogy a munkálatok a Modern Városok Program keretében valósulnak meg a kormány támogatásából.

Licska Balázs

Nagy Ferenc elmondta, megújul a Csabai út és a Gém utca között is a Dobozi úti kerékpárút

Fotó: Für Henrik

Nagy Ferenc elmondta, hogy a Dobozi úton a Gém utca és a Csabai út között közel 700 méteren korszerűsítik és 2,25 méteresre szélesítik a kerékpárutat, illetve a munkálatok keretében 379 méteren a nyomvonalat is korrigálják. A Holt-Körös-híd teljes hosszában kiemelt szegélyt építenek védőkorláttal. Eddig az előírt munkálatok 15 százalékával végzett a kivitelező. A meglévő bicikliutat és a hídszegélyt elbontották, most földmunkák zajlanak, illetve a korlátot festik. 

Ismertette, miszerint a Gerlára vezető bicikliút három etapban újulhat meg. Az első, a Dobozi úti kerékpáros átvezetés és a Gém utca közötti szakasz, már elkészült. 

A most folyó munka mellett a harmadik, az elkerülő úti körforgalom és a kerékpáros átvezetés közötti rész korszerűsítését is tervezi a város. A munkák akkor indulhatnak, ha a kellő forrás rendelkezésre áll. 

Az alpolgármester hozzátette, hogy a Mokry utcai vasúti kereszteződés és a Szarvasi úti felüljáró jaminai lábánál futó kerékpárút között, a volt hadivágány nyomvonalán ugyancsak folynak a munkálatok: egy teljesen új bicikliút épül, amely lehetővé teszi, hogy Erzsébethelyről az északi iparterület és az állami ipari park, de Mezőmegyer is gyorsabban legyen elérhető kerékpárral. 

A volt hadivágány nyomvonalán, közel 700 méteren, két méter széles bicikliút készül közvilágítással, valamint a Mokry utcában 1100 méteren, az úthibák javítását követően, kerékpáros nyomot festenek fel a burkolatra. 

Így a Szarvasi úti vasúti felüljárótól – anélkül, hogy végig kellene kerekezni a Szarvasi és a Berényi úton – a Mokry utca és a Berényi út találkozásánál közvetlenül elérhetővé válik az a kerékpárút, amely egészen Mezőmegyerig fut. 

– A munkák készültségi foka az 50 százalékot közelíti. Elkészült az útalap a kerti szegéllyel, jelenleg a közvilágítás kiépítése van folyamatban – számolt be a mostani helyzetről. Hozzáfűzte, hogy a Mezőmegyer felé vezető, Berényi úti kerékpárút korábban, szintén ezen projekt keretében, két kilométeren megújult, mégpedig a Széna utca és a mezőmegyeri vasúti aluljáró között. 

A békéscsabaiak harmada kerékpározik rendszeresen, ami országos szinten is kiemelkedő arány, és sokan közlekednek biciklivel az iparterületeken dolgozók közül is. Ezért az önkormányzat számára fontos, hogy az iparterületek biztonságosan megközelíthetőek legyenek bicikliúton a város minél több részéről, a külső városrészekből is – beszélt a beruházás jelentőségéről. 

Nagy Ferenc alpolgármester kiemelte: az infrastrukturális fejlesztések – mint a kerékpárutak, a parkolók, a közvilágítás, a víz- és szennyvízelvezetés – egyszerre szolgálják a munkavállalók, a helyi gazdaság szereplői, valamint a város közös érdekeit. 

Zebra létesült, parkolókat is építenek

Nagy Ferenc alpolgármester emlékeztetett, hogy a Modern Városok Program keretében megvalósuló beruházás során korábban zárt csapadékvíz-elvezető csatornát építettek ki a Tevan Andor utcában, kotorták az északi lecsapolócsatorna vezérárkát. A Szarvasi úton buszöblöt építettek, a körforgalomnál pedig zebrát létesítettek. A Csanádapácai út melletti kereki iparterület ellátásához megépült a víz- és a szennyvízvezeték. Megemlítette: hamarosan kezdődik az Orosházi úton a belterületi határtól az iparterületi bekötőútig, valamint a Csaba Metál felé vezető bekötőúton a közvilágítás kiépítése 1,9 kilométeren. 

Elmondta: a projektelemekre pár éve kapott források mostanra kiegészítésre szorulnak a költségek folyamatos emelkedése miatt. 

Így, ha a szükséges pénz rendelkezésre áll majd, akkor új kerékpárutat építenének a Mokry utcai ­vasúti kereszteződés és az állami iparterület, valamint az állami iparterület és a mezőmegyeri vasúti aluljáró között. 

Az Ilosvai utcai csapadék­víz-átemelő és a Nádas lecsapolócsatorna kapacitását ugyancsak bővítenék­. Emellett közparkolókat építenének a Berényi út és az Áchim L. András utca sarkán, valamint a Kétegyházi úti iparterületen. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában