Közösségi program

2022.07.13. 16:58

A gyulai koraszülöttek ellátását is segíthetik az áruházlánc vásárlói

A Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány is részt vesz Tesco áruházlánc „Ön választ, mi segítünk” elnevezésű közösségi programjában, amelynek keretében a KoraParkot fejlesztenék – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Alt Norbert alpolgármester, dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed, az alapítvány elnöke és Máté Szabolcs áruházvezető.

Papp Gábor, [email protected]

Dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed, Máté Szabolcs és Alt Norbert szólt a szavazás jelentőségéről

Fotó: Bencsik ÁdÁm

Az áruházlánc ebben az évben is útjára indított egy olyan kezdeményezést, amely a közösségi szerepvállalást igyekszik erősíteni a vásárlóközönség bevonásával – vezette be a gyulai áruházban megtartott szerdai sajtótájékoztatót Alt Norbert alpolgármester, a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány alapítója. Mint elmondta, nagyon fontosnak tartották, hogy részt vegyenek ebben az izgalmas projektben.

Máté Szabolcs, a gyulai áruház vezetője kiemelte, immáron tizenegyedik alkalommal rendezik meg „Ön választ, mi segítünk” című programot, amelynek célja a helyi közösségek támogatása. 

A részletekről kifejtette, az országot hatvan körzetre osztották, ezek mindegyikében három olyan jelöltre, három olyan civil szervezetre, kezdeményezésre lehet szavazni, amelyek az érintett üzletek közvetlen környezetében működnek, és amelyeket ott fogalmaztak meg. 

Forrás: Bencsik Ádám

A voksolás július 11-től augusztus 7-ig tart. Minden vevő vásárlási összegtől függetlenül zsetont kap, amellyel a szavazóurnánál választhat a három jelölt, illetve a három projekt közül. A határidő végén összesítik a szavazatokat, az első helyezett 400 ezer, a második 200 ezer, a harmadik pedig 100 ezer forintot kap célja megvalósítására. Az áruházvezető kiemelte, hogy idén Gyuláról induló elképzelésre is szavazhatnak az érdeklődők.

Dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed ismertette, a támogatást az úgynevezett KoraPark fejlesztésére fordítják. Mint megtudtuk, rengeteg elképzelésük, nagyon sok programtervük van, amelyeket szeretnének sorban megvalósítani, és azokkal szebbé tenni a koraszülöttek, a koraszülötteket nevelő szülők és a családok életét, illetve valamennyi térségi valamennyi családjának mindennapjait. Dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed kérte, hogy aki úgy gondolja, szavazzon az alapítvány projektére.

Kérdésünkre kifejtette, a Viharsarki Koraszülöttmentő-autó folyamatosan működik, szinte minden nap van feladatuk, amelyek sikerrel végződnek. A KoraPark kapcsán elmondta, pályázatot nyújtottak be a terület kerítésének kialakítására, és bíznak abban, hogy sikerrel járnak. Hozzátette, jövőre már több programot, több rendezvényt szeretnének ott megtartani.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában