Kerékpáros országjárás

2022.07.01. 11:00

Örökmozgók érkeztek Mezőberénybe

A napokban Mezőberénybe is eljutott az Örökmozgók Kerékpáros Országjárás 2022 – Alföld elnevezésű figyelemfelhívó program.

P. G.

Rozványi Balázs és Winkler Violetta a várostáblánál

Fotós: BMH

Mint azt az önkormányzat tájékoztatásából megtudtuk, a Magyar Rákellenes Liga elnöke, Rozványi Balázs és Winkler Violetta 2018-ban tűzték ki célul, hogy népszerűsítve a mozgást és a kerékpározást, kilométergyűjtést hirdetnek az országban az alapszervezeteik között. Emellett arról is döntöttek, hogy ők maguk is felkeresik kerékpárral Budapestről indulva az alapszervezeteket. A kis csapat a napokban érkezett meg a közép-békési városba, ahol a 2005-ben alakult helyi csoport tagjai fogadták a kerékpározókat­. Mint kiderült, az út során naponta átlagosan 80-100 kilométert tesznek majd meg, Berénybe Berekfürdőről érkeztek­. 

Rozványi Balázs és Winkler Violetta a várostáblánál
Forrás: BMH

A rövid Mezőberényben tartózkodás alatt megtekintették a városházát, az Orlai Petrics Soma Muzeális Gyűjteményt, a készülő tájházat, megkóstolták a város egyik kedvelt ínyencségét, az Oszman fagyit, és találkoztak a helyi alapszervezet tagjaival egy szalonnasütés keretében. A kerékpározók beszélgettek Siklósi István polgármesterrel, valamint Körösi Mihály alpolgármesterrel is és az Alföld Turista Egyesület két tagjával, akik hasonló módon szervezik, járják be kerékpárral az országot. Pusztai László a kerékpártúrák szervezője, Hoffmann Ádám pedig rangidős kerékpárosként példa a mozgás, a kerékpározás kortalanságára. 

A kezdeményezés megfogalmazói oldalukon kiemelték, a mozgás elsősorban a saját egészségünk miatt fontos. Számos betegség, köztük az ízületi, a keringési és a daganatos betegségek megelőzésére, rehabilitálására kiválóan alkalmas a rendszeres testmozgás. A daganatos betegségek esetében 30 százalékkal csökkenti a betegség kockázatát, segíti a rehabilitációt. Kifejtették, a kilométereket számos módon gyűjthetjük. Már ha két megállóra nem szállunk fel a buszra, vagy két megállóval a célunk­ előtt szállunk le, akkor is sétálhatunk több száz métert. Ha hét közben sétálunk fél órát, megtehetünk két kilométert. Ha hétvégén rászánunk fél napot, és kirándulunk egyet, megtehetünk megerőltetés nélkül 10-12 kilométert. Ha kerékpárra pattanunk­, egy óra alatt megtehetünk 15 kilométert. Egy hétvégi kerékpártúra alatt megtehetünk 150-200 kilométert. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában